Ezen a héten sem érdemes lemaradni az Epic Games Store kifejezetten remek ajándékairól.

Eljött a csütörtök, ami egyet jelent az Epic Games ingyenes játékainak menetrendszerű megérkezésével. Ezúttal viszont a szokásosnál is változatosabbra sikerültek az ajándékok, hiszen míg az egyikben egy horrorisztikus túléléshez, addig a másikban egy szétesős lazuláshoz lehet szerencsénk.

Mondjuk a Darkwood című túlélőhorrort némileg magyarázza a Halloween közeledte (már az előző héten is két pokoljárást kaptunk), ami azért is lehet kifejezetten izgalmas, mert a teljesen véletlenszerűen generált környezete miatt tulajdonképpen a végtelenségig is el lehet rajta borzongani.

A játék során egy erdő kellős közepén kell boldogulnunk, miközben a fák közül megannyi veszély leselkedik ránk. A túlélést némileg megnehezítendő a játékos semmiféle kapaszkodót vagy küldetésjelzőt nem kap, azaz nekünk kell rájönnünk az erdőség összes titkára.

 

A másik alkotás – mint már mondtam – egy ettől szögegyenest eltérő alkotás, a ToeJam & Earl: Back in the Groove lesz, ami az ijesztgetés helyett, vagy után egy egészen szétcsúszós lazulást ígér.

A ToeJam & Earl egy kifejezetten színes és jó hangulatú cucc, amit minden porcikájában áthat az old skool hip-hop és a jam. Bár ezt sok öreg (de nem vén) játékos nagyon jól tudhatja, hiszen a két vicces és szatirikus karakter már a 90-es években is keményen nyomta a beatet. A legjobb pedig, hogy a képregényes roguelike felfedezésbe a haverokkal is beugorhatunk, ami grantáltan jó hangulatban fog telni.

A játékokat tehát a mai naptól kezdődően, azaz október 13-tól egészen október 20-ig lehet teljesen ingyen az Epices játéktárakhoz adni, ahol az akció lejárta után továbbra is megtalálhatóak lesznek.

Erről se maradj le:

Akciófigyelő | 7 zseniális játékot ad ajándékba októberben az Amazon

 

×