A gyengébb modellekre hosszú hónapokat is várhatunk.

Az Nvidia kedd délutánra hirdette meg az Project Beyond névre hallgató eseményét. Régóta lehetett már sejteni, hogy ekkor leplezhetik le az érkező RTX 40-es kártyákat, ám csak az elmúlt napokban erősítette meg ezt az óriáscég. Ahogy az várható volt, az első körben a 4090-es és 4080-as kártyákat kezdi el árusítani a cég, a gyengébb modellekre nagy eséllyel sokáig kell várnunk, hiszen a 3080-3060 kártyákat továbbra is piacon tartja a cég.

Az cég nem bízza a véletlenre ezt a generációt sem, bemutatkoztak a harmadik generációs Ray-Tracing és negyedik generációs Tensor magok is. Érkezik a DLSS harmadik verziója, de a dupla AV1 enkódereknek köszönhetően a 8K 60 FPS rögzítésről sem kell lemondanunk.

Nézzük is, hogy mit tudnak a legerősebb példányok!

RTX 4090

blank

A flagship modell egy AD102-300 nevet viselő GPU-t kapott, mely 16384 CUDA magot foglal magában. A boost órajel pedig átlépheti a 2.5 GHz-et is. Ez körülbelül 82.6 TFLOPS számítási teljesítményt takar, mely több mint kétszeres fejlődést jelent az előd RTX 3090-hez képest. Memóriából 24GB-nyi került a kártyára, a drágább modelleken megszokott GDDR6X típusból. A gyári maximális fogyasztás 450 W, ám ezt könnyedén átléphetik a külsős gyártók példányai. Az RTX 4090 október 12-én érkezik a boltok polcaira, 1600 dolláros, azaz 644 ezer forintos nettó áron.

RTX 4080

Novemberben érkezik az RTX 4080 is, ráadásul rögtön két változatban. Az erősebb modell 16 GB, míg a gyengébb testvér 12 GB GDDR6X memóriával csábítaná magához a játékosokat. Az Nvidia állítása szerint itt is 2-4x teljesítményt kapunk a korábbi 3080-hoz képest, ám érdemes lehet megvárni a hiteles, külsős teszteket is. Az erősebb modell 9728 CUDA maggal, a 12GB-os pedig 7680 CUDA maggal lesz felvértezve, így nem csak a memóriák terén lesz eltérés közöttük, hanem bizony teljesítményben is.

Az iparági leakek alapján az RTX 4080 12GB-t eredetileg 4070-nek tervezte az Nvidia, ám a piaci hatások más irányba lendítették a fejlesztés későbbi szakaszát. A kártyák gyári, maximális fogyasztás a320W és 285W lesz majd a hivatalos információk szerint. Az erősebb RTX 4080 1200 dolláros (483 ezer forintos), a gyengébb RTX 4080 pedig 900 dolláros (360 ezer forintos) nettó árcédulával érkezhet meg az utolsó őszi hónapban. 

blank

A gyártók példányai

Rengeteg külsős gyártó elkészül a saját kártyáival kedd estére, így ezek közül is szemezgethetünk már szerda délutánra. A hűtési megoldások jelentősen eltérnek a gyártói változat egyventilátoros kialakításától, de a fenti fogyasztási adatokat ismerve ez talán nem is olyan nagy bűn.

Gigabyte

blank blank

MSI

blank

Inno3D

blank

ASUS ROG

blank

ASUS TUF

blank

ZOTAC

blank

Colorful

blank blank blank

 

Jól látható, hogy szinte minden nevesebb gyártó alaposan felkészült a rajtra. Legyen szó teljes vízhűtésről vagy épp egy motorcsónakra hajazó designról. Az EVGA hiánya fájó lehet sokak számára, ám a cég már napokkal ezelőtt bejelentette, hogy “személyes” okok miatt nem gyárt több videókártyát az Nvidia számára.

Az “új” Geforce RTX család

blank

A hazai árazás mindenképp érdekes lehet, ahogy az is, hogy meddig kell várnunk a 4070 és az alatti példányok megérkezésére. Jól látható a fenti képen, hogy az Nvidia bizony még az előző generációval is bőven kalkulál, mindenképp szeretnék kiszórni a raktáron maradt modelleket. November-december környékén talán már többet tudunk ezekről a tervekről is, de az sem elképzelhetetlen, hogy egészen 2023 tavaszáig húzzák majd a gyengébb, de már teljesen újgenerációs kártyák leleplezését.

Mit szóltok az újdonságokhoz?

Ilyen drágák lesznek az új AMD processzorok – Kiszivárogtak az európai árak

https://leet.hu/vga-kartyak/

blank

The Boys bögre - Butcher2990Kosárba

Stranger Things kulcstartó - Stuck in the UpSide Down1490Kosárba

Stranger Things bögre - Friends dont lie2990Kosárba

Peaky Blinders bögre - By order of the Peaky Blinders2990Kosárba

Stranger Things bögre - Upside Down4990Kosárba

Jurassic Park hőváltós bögre 300ml3990Kosárba

Peaky Blinders Bögre (MUGVPB01)3990Kosárba

Jurassic Park Vizes Palack Kulacs Fém (WTRBJP01)7990Kosárba

Stranger Things bögre - ABCDEF2990Kosárba

Jurassic Park dombornyomott bögre5490Kosárba

Peaky Blinders bögre - Birmingham2990Kosárba

The Boys bögre - F**k Supes2990Kosárba

Stranger Things bögre - fehér3990Kosárba

Peaky Blinders Flaska (HFLKPB01)5990Kosárba

Jurassic Park Bögre Mr.DNA (MUGVJP01)4990Kosárba

The Boys bögre - Dont be a c*nt2990Kosárba

The Boys bögre - Homelander2990Kosárba

Peaky Blinders bögre - Thomas Shelby2990Kosárba

Jurassic Park - Utazó bögre4990Kosárba

Stranger Things bögre - fekete3990Kosárba

Kiemelt ajánlatok

Tovább a shopba

Strong 4G LTE Router 300 (4GROUTER300)

25 990 Ft

Kosárba

25 990 Ft
blank

4G LTE Router 300 4G LTE Router 300 Ossza meg 4G LTE Internet kapcsolatát, bárhol bármely eszközével! Túlterhelt vagy lassú… tovább »

25 990 Ft

Kosárba

- 4G LTE internet kapcsolatát bárhol - Helyezze be a SIM kártyáját, és azonnal élvezheti az internet kapcsolatot, akár 150 Mbit/s sebességgel - 2db SIM kártya adapter (A SIM-kártya nincs benne) - Internet kapcsolat bármely Wi-Fi eszközével akár 300 Mbit/s sebességgel - 2db leszerelhető külső antenna a jobb 4G LTE teljesítményért - 4x Ethernet LAN port a vezetékes csatlakozáshoz az internetre

Strong 4G LTE Router 300M (4GROUTER300M)

22 990 Ft

Kosárba

22 990 Ft
blank

Strong 4G LTE Router 300M     Ossza meg 4G LTE Internet kapcsolatát, bárhol bármely eszközével! Túlterhelt vagy lassú internet… tovább »

22 990 Ft

Kosárba

- Ossza meg a 4G LTE internet kapcsolatát bárhol, bármelyik vezetékes vagy Wi-Fi eszközével - Rendkívül kompakt és elegáns kialakítás - Akár további beállítások nélkül is használhatja: Csak helyezze be a SIM kártyáját, és azonnal élvezheti az internet kapcsolatot, akár 150 Mbit/s sebességgel - Szolgáltató független termék, hogy mindig kihasználhassa a szolgáltatók legjobb ajánlatait. - 1x Nano-mikro SIM-kártya adapter bármilyen típusú SIM-kártyához - 1x Ethernet port bármilyen vezetékes eszköz internethez történő csatlakoztatásához - 2x levehető külső antenna SMA csatlakozókkal a jobb 4G LTE teljesítmény érdekében - Ossza meg az internet kapcsolatát bármely Wi-Fi eszközével akár 300 Mbit/s sebességgel

Kacsolódó cikkek

×
blank