Ugyan szinte már mindenki azzal van elfoglalva, hogy mindjárt megjelenik a FIFA 23, azért még ideje kicsit nyugton maradni, elvégre a megjelenésig még egy teljes hónap van hátra.

Ugyan szinte már mindenki azzal van elfoglalva, hogy mindjárt megjelenik a FIFA 23, azért még ideje kicsit nyugton maradni, elvégre a megjelenésig még egy teljes hónap van hátra. Addig viszont érdemes a legtöbbet kihozni a FIFA 22-ből, s ebben szerencsére a fejlesztők is a játékosok partnereinek számítanak.

A Pre-Season promó ugyanis SBC formájában az összes nagyobb nyári igazolást elhozzák a játékba, így nem kell a FIFA 23 OTW lapjaiig várni, hogy kipróbáljuk kedvenceinket az új közegükben.

A FIFA 22 leakerek most két csúcsigazolás, egy Bayern, illetve egy Chelsea játékos eljövetelét jósolták meg.

 

 

Mindkét kártya a támadóharmadokat fogja erősíteni, egyikőjük Sadio Mané lesz, a másik pedig Raheem Sterling.

A pontos statokat még nem ismerjük, ám mindkettő közönségkedvencnek számít, így biztosan rendesen megpakolják majd őket anyaggal a fejlesztők.

Először talán Mané lapjára kell majd számítani (akár már ma), Sterling lapjának híre ugyanis még nagyon friss, a leakerek pedig egy-két nappal a megjelenés előtt szoktak jelenteni.

Ezt olvastad már?

Ma ismét bezuhanhat a FIFA Market, persze ezt az EA-nek is akarnia kell

 

https://leet.hu/vga-kartyak/

×