Nincs abban semmi különös, ha egy játék megjelenését néhány hónappal az eredetileg kitűzött dátum utánra halasztják, de azért mégis nagyon tud fájni a dolog, ha egy olyan rég várt és szórakoztatónak ígérkező programról van szó, mint a Hogwarts Legacy. A késés pedig azért is lehet külön fájó, mert a varázslóvilágos csoda eredetileg 2021-ben jelent volna meg, majd toltál 2022 első felére, majd decemberére, így jutottunk el 2023 februárjáig.
Ha a csillagok szerencsésen ragyognak vissza ránk, és a Mágiaügyi Minisztérium is áldását adja rá, akkor ennél tovább már nem kell várnunk a roxforti kalandra. Addig viszont érdemes lehet egy újabb setupot varázsolnia magának minden PC-s mágusnak és muglinak, ugyanis úgy tűnik, hogy a Hogwarts Legacy-n a magas gépigény rontás ül.
Ugyan a minimum követelményt sokaknak nem lesz nagy kunszt megugrani (bár azért így is elég masszív), azért az ajánlott gépigény legalább annyira fog fájni, mint egy jól irányzott gurgó a gyomorba. Februárig azonban bőven van még idő frissíteni egyet, ahol kell ~ szerencsére pont RTX akció van a LEET Shopban.
Az viszont már egy másik problémakör, hogy ilyen PC-s követelmények fényében konzolokon hogyan fog majd muzsikálni?
Nos, a kurrens generációs masinákon, azaz a PlayStation 5-ön és az Xbox Series X|S-sen egészen biztosan reccenés nélkül szórhatjuk majd a legsötétebb bűbájokat is, az előző generációs gépek tulajdonosai viszont nagy bajban lehetnek. Mint tudjuk, a Hogwarts Legacy meg fog jelenni Xbox One és PS4 konzolokra is, melyek teljesítménye még a minimum PC-s követelményhez is nehezen mérhető.
Ez azt jelenti, hogy a 2013-as alapgépeken a lehető legminimálisabb beállításokkal, megannyi effekt nélkül, komoly megkötések mellett lehet belépni a Roxfort kapuin, és még így is félő lesz, hogy a régi gépek nem lesznek képesek tartani a 30 FPS-t. Ezzel szemben a PS4 Prón és az Xbox One X-en valószínűleg nem lesznek problémák, bár a középgenerációs játékgépek esetében is bizonyos, de kevésbé fájó kompromisszumot így is kötnünk kell majd (pl. lassabb töltés, kevésbé látványos effektek stb.).
Persze februárig ugyancsak van idő beszerezni egy komolyabb konzolt, bár aki PS5-re pályázik, az már csak a megemelt áron juthat hozzá. Az Xboxok ára egyelőre nem változik, így ha nincsenek nagyon vad elvárásaink, és a polcon sem csücsül egy drága 4K-s tévé, akkor egy Series S is bőven elég lehet egy-két patrónushoz.
0224.02.02. - Persze még nagyon messze vagyunk attól, hogy a Sony terveit megvalósulni lássuk, egyes…
2024.02.02. - Manapság, amikor a videokártya és hardver piac kezd kicsit helyreállni, sokszor előkerül az…
2024.02.02. - Tudom, hogy ez egyeseknek furcsa lehet, de még mindig nagyon sokan használnak Windows…
2024.02.02. - Amikor azt mondom, hogy 20 évvel ezelőtt elképzelhetetlennek tűnt az, amit ma a…
2024.02.02. - Előre szeretném leszögezni, hogy a következő információk egy olyan szivárgásból származnak, melynek a…
Bódi Dániel 2024.02.02. - Alig több mint három évvel ezelőtt megtört a hosszú ideje vastagon…