Tech/Tudomány

Ilyen egy átlagos gamer PC 2024 februárjában – Győz a Windows 11?

2024.02.02. – Manapság, amikor a videokártya és hardver piac kezd kicsit helyreállni, sokszor előkerül az a kérdés, hogy mit értünk az “átlagos” gaming PC kifejezés alatt. Ezt meglehetősen nehéz lenne megválaszolni, hiszen egy többmilliós gép tulajdonosa teljesen mást értene ez alatt, mint az, aki 2010 óta ugyanazt a PC-t használja. Ilyenkor érdemes valamilyen statisztikához nyúlni, talán a legjobb választás a szinte minden gépen ott figyelő Steam lehet.

2023-ban több izgalmas változást is leszűrhettünk. A hosszú évek óta első helyen álló 4 magos egységek helyére a 6 magos processzorok érkeztek, ez manapság az iparági standard. Egyedül az Intel i3 egységei képeznek kivételt ez alól manapság, ott még továbbra is négy mag az alap. Nagy eséllyel 2024-ben ez sem fog változni, a 8 magos hatalomátvételre többet kell várni. A Windows 11 is egyre erősebb, itt idén meg is történik hatalmas eséllyel a váltás, könnyen lehet, hogy az év első felében. Szükséges is, hiszen a Windows 10 támogatása 2025-től kérdéses lehet, így érdemes idő előtt cselekedni.

Nézzük is, hogy mi a helyzet február elején!

Az operációs rendszer – A Windows 11 egyre nagyobb szeletet kér magának PC-n

A Windows 10 népszerűsége lassú mértékben, de folyamatosan csökkent egy ideig, mely nem is volt meglepő. A kihívó házon belül érkezett a Windows 11 személyében. 2022 Novemberére azonban valami megtört, veszíteni kezdett a népszerűségéből az új verzió, míg a Windows 10 és 7 erősödni tudott. A meglehetősen kemény gépigénynek köszönhetően még akár hosszú évekbe is beletelhet az elkerülhetetlen váltás, előbb-utóbb a Windows 10 támogatása is megszűnik majd. Idén is folytatta menetelését a Windows 11, március elejére már átlépte a 32%-os határt. Ez az érték januárban még csak 30% volt. Áprilisban azonban brutális csökkenést olvashatunk le, alig 22% volt csak a Windows 11 felhasználók aránya Steamen.

Nem volt véletlen, a kínai játékosok adatai elözönlötték a Steamet, így eltolva a korábban megszokott statisztikákat. Május elejére vissza is állt a rend. A 2023-as évben egészen 41%-ig sikerült feltornázni a Windows 11 számait, 2024 első napjától pedig búcsút inthettünk a Windows 7 – 8.1 támogatásnak. 2023 utolsó hónapjában felbukkant a Windows Server 2019 is a listában. 2024 januárjában 51%-on áll a Windows 10, míg a Windows 11 44%-os szeletet kér magának.

Processzorok és RAM

Azt már tudjuk, hogy a 6 magos példányok a legnépszerűbbek, ám remek kérdés, hogy mely márka mellé húz a PC-s játékosok szíve. Annak ellenére, hogy az AMD a Ryzen processzorokkal CPU fronton is kiváló termékekkel örvendezteti meg a játékosokat, továbbra is az Intel az úr ebben a kategóriában. Itt is hatalmas változást olvashattunk le 2023 márciusában, szépen látható az „emelkedő” a fenti képen, ám május elején, júniusban, júliusban és augusztusban is a hónapok óta megszokott 33-66/32-67 aránnyal kalkulálhatunk, míg szeptemberre ez inkább 34-65 lett lett már. Ezek a számok folyamatosan váltakoztak végül az egész 2023-as évben. 2024-re az AMD tovább növekedhet, érdemes lesz figyelni a számokat. Jelenleg 35 – 64 az arány.

Videokártyák…

Hosszú hónapok, talán évek GTX 1060 PC-s uralma után megtört a jég 2023 elején, sokáig a GTX 1650 vezetett minden kategóriában. A csökkenő áraknak köszönhetően egyre több játékos gépébe került aktuális generációból származó GPU. A márciusi gyűjtés azonban itt is jelentősen eltérő adatokat mutatottA GTX 1650 már sehol nem volt, a 3060, 2060 és 1060 triója uralta a virtuális dobogót. Az adatok tisztogatásával ismét a GTX 1650 került az élre, ezt az egységet követi a 1060 és a 3060 (és annak mobil változata), ezek sorrendje júniusra sem változott tavaly. 2024 januárja érdekesen nyitott, az RTX 3060 átvette a vezetést az élen. Ezt a hármast azonban igazán nehéz lesz kimozdítani 2024 során.

….és a többi PC komponens

Az elmúlt, 2023-as évben több alkalommal is hatalmas ugrásokat olvashattunk le a statisztikában. Ezt annak köszönhettük, hogy a kínai felhasználók adatai bizony több alkalommal is belekeveredtek a globális számokba. Ha ez minden hónapban megtörténne, azzal nem lenne semmi gond, ám ha csak egyszeri alkalmakról beszélünk, akkor több hónapig is hullámozhatnak miattuk az értékek. Remélhetőleg a 2024-es évben ügyel erre a Valve, ám az eshetőséget sosem lehet kizárni.

Pár extra adat, melyek nem igazán változtak az elmúlt hónapok, sőt évek során:

  • Az átlagos felbontás sem változott, továbbra is a FullHD az úr, hosszú évekig maradhat is a trónon
  • Több monitoros setupoknál is a dupla FullHD kialakítás hódít
  • Memóriából a felhasználók több mint fele 16 GB-ot használ, jelenleg ez lehet az arany középút
  • A legtöbb felhasználó 100 GB és 250 GB közötti szabad tárhellyel rendelkezik
  • A HDD/SSD tárolók mérete átlagban 1TB felett van
  • A legnépszerűbb VR szemüveg továbbra is az Oculus Quest 2, ám már a Quest 3 is 15%-os szeletet kér magának

A hazai AMD rajongók is jól járhatnak:

Arpi

Korábbi cikkek

CoD-osok figyelem: Egy játékos megalkotta az ultimate FPS kontrollert

2024.04.01. - Nagyon régóta megy a vita az FPS játékok körül, hogy kontrollerrel vagy billentyűzettel…

2 óra telt el azóta...

Figyelem: Jönnek a REKLÁMOK a Discordra, már napokon belül

2024.04.01. - Hogy egy kicsit kontextusba helyezzük a dolgokat, a Discord 2025-ös indulása óta azt…

3 óra telt el azóta...

Boldog szülinapot, Gmail! Sokan poénnak hitték, ma a legnagyobb óriás

Gábor János 2024.04.01. - Poénnak gondolták a felhasználók azt, hogy a Google e-mail szolgáltatást indít,…

4 óra telt el azóta...

Apple: ennyivel rosszabb a régi iPhone-od, mint az új

Gábor János 2024.04.01. - Azzal a könnyed felütéssel népszerűsíti új, összehasonlító aloldalát az Apple, hogy…

4 óra telt el azóta...

Igazán ütős Field Uprade-et hoz el Rebirth a Warzone új szezonjában

2024.04.01. - A Warzone és Modern Warfare III soron következő szezonjától már csak néhány nap…

5 óra telt el azóta...

Ennek a processzorhűtőnek még a monitorodnál is jobb képernyője van

2024.04.01. - Manapság a PC-s felhasználókat két nagy csoportra oszthatjuk fel. Az egyik tábor a…

6 óra telt el azóta...