A videojátékok fejlődéstörténete egy kifejezetten izgalmas téma, hiszen a szórakoztatóipar ezen ága fejlődött talán a legnagyobb mértékben az elmúlt évtizedek alatt. Pedig viszonylag egy egészen friss ágazatról van szó, aminek útját a technológiai szakemberek és a kreatív elmék hasonló mértékben befolyásoltak.

Ahhoz ugyanis, hogy a játékok létezhessenek elengedhetetlen egy olyan masina, amelyen elfut, de magához a program elkészítéséhez sem elegendő önmagában a kreatív energia. Legalábbis régen, amikor a programozás képezte kvázi a lényét az egésznek, mindenképp, manapság azonban a feladatok jobban eloszlanak, mint a játékok hőskorában.

A legelső játék például nem volt több egy egyszerű teniszjátéknál, amiben egy labdát kellett a képernyő egyik sarkából a másikba tornázni. Sokan azonnal felkiáltanak, hogy

DEHÁT AZ A PONG!

Pedig nem. A Pong eredetileg 1972-ben mutatkozott be a játéktermekbe, és csak később, az első játékkonzol, a Magnavox Odyssey megjelenésével látogatott el az otthonokba is. Sokan jogosan innen eredeztetik a videojátékokat, valójában azonban sokkal régebbre nyúlik vissza a történet, mint elsőre gondolnánk.

Az első videojáték legendája.

Jó, valójában nem legendáról, sokkal inkább tényről van szó. Az első videojátékot egy William Higinbotham nevű fizikus alkotta meg még 1958. októberében. Ez egy bitang egyszerű teniszjáték egy  Donner Model 30-as analóg számítógépre készült Tennis for Two címen, amit egy oszcilloszkópon lehetett kompetitív jelleggel játszani.

Ez a forradalmi ötlet azonban nem jutott ki a fizikus munkahelyéül szolgáló Brookhaveni Nemzeti Laboratórium falin túlra. Ami viszont még megdöbbentőbb, hogy az 1980-as évekig alig tudott a létezéséről bárki is. Pedig már a feltalálója is hatalmas elmének számított a korában, aki még az első atombombán is dolgozott.

Higinbotham 1910-ben látta meg a napvilágot, bár akkor még nem tudta, hogy a világ két jelentős találmányához lesz bármi köze is. A fiatal fizikus a Cornell Egyetem végzős hallgatójaként már elektronikai technikusként dolgozott, majd 1941-ben csatlakozott az MIT Sugárzási Laboratóriumához, ahol a radarrendszerek katódsugárcsöves kijelzőin ügyködhetett. Nem sokkal később, 43-ban Los Alamosba költözött, hogy kifejlessze az atombomba időzítő rendszerének elektronikáját.

A háború elültével csatlakozott a Brookhaven Nemzeti Laboratórium műszercsoportjához, aminek 51-től 68-ig a vezetője lett. Ez idő alatt a Brookhavenben évente októberben látogatói napokat tartottak, amelyek során több ezer ember látogatta meg a laboratóriumot. Higinbotham volt a felelős egy kiállítás létrehozásáért, amely a műszertechnikai részleg munkáját mutatta be.

Mivel azonban a legtöbb kiállítási tárgy egy merő unalom volt, Higinbotham úgy gondolta, hogy egy interaktív játék jobban lekötnék az érdeklődőket.

A műszercsoportnak volt egy kis analóg számítógépe, amely egy oszcilloszkópon különböző görbéket, köztük egy pattogó labda útját is meg tudta jeleníteni. Higinbothamnek mindössze néhány órába telt, mire megfogant a teniszjáték ötlete, és csak néhány napba, mire összerakta az alapját. Mivel Higinbotham már dolgozott radarrendszerek és számos más elektronikus eszköz kijelzőin, nem okozott neki gondot az egyszerű játék grafikájának megtervezése.

Higinbotham készített néhány rajzot, és tulajdonképpen készen is volt. Kollégája, Robert Dvorak technikus körülbelül két hetet töltött a készülék megépítésével, majd egy kis hibakeresés és tesztelés után az első videojáték készen állt a bemutatkozásra.

A Tennis for Two nyilván még nem nézett ki úgy, mint a Cyberpunk, de akkor mindenki eltátotta rajta a száját. A katódsugárcsöves kijelzőn pedig csak egy teniszpálya stilizált oldalnézetét láthatták. A labda csak egy pont volt, ami ide-oda pattogott, sőt, a játékosoknak maguknak kellett vezetniük a pontszámot is.

Az emberek viszont imádták! A legnépszerűbb kiállítási darab lett, amihez hosszú sorokon vezetett az út.

Két év után viszont a Tennis for Two nyugdíjazása mellett döntöttek. Az oszcilloszkópot és a számítógépet más célokra kezdték használni, Higinbotham pedig egy új eszközön kezdett dolgozni, ami a szikrakamrán áthaladó kozmikus sugarakat mutatta be.

„Soha nem jutott eszembe, hogy valami nagyon izgalmasat csinálok. A hosszú sorban állások szerintem nem azért voltak, mert ez olyan nagyszerű lett volna, hanem mert a többi dolog annyira unalmas volt” – mondta egyszer szerényen a feltaláló, aki soha, egy pillanatra sem gondolta, hogy később milyen népszerűek lesznek a videojátékok.

A Tennis for Two ezután szinte teljesen feledésbe merült. Csak akkor került ismét elő, amikor az Atari néhány versenytársa beperelte a játékgyártót, a tárgyalásra pedig tanúként beidézték Higinbothamot is beidézték. A videojátékok valódi feltalálójakét azonban csak 1982-ben kezdtek rá hivatkozni, miután a Creative Computing magazin közölt róla és a találmányáról egy cikket.

Így szenderült örök álomra 1994 novemberében.

Ezt olvastad már?

Hazudik-e Dancsó Péter az Unicumról, amikor azt Zsozeatya alázásával reklámozza?