Még meg sem jelent a processzor, de Kínában már tesztelik.

Manapság elkerülhetetlen, hogy szinte alig pár napos csúszással ne tudjunk meg friss információkat az éppen készülő hardverekről. Az AMD videókártyákkal és processzorokkal is jelentkezik még idén, ahogy az Intel is dolgozik a saját CPU egységein és az Nvidia is az RTX 4000-es VGA-kon. Minden héten jelentkeznek az adott gyártók bennfentes szivárogtatói, az elmúlt hónapok, évek tapasztalatai alapján nem is nagyon tévednek.

Ezúttal az Intel még hivatalosan be sem jelentett processzora került tesztpadra!

Azt hiszem, hogy nem lepődnünk meg azon, hogy a kínai feketepiacon bukkant fel az ősszel érkező Intel Core i9-13900K egyik „félkész” változata. A specifikációk alapján azonban már közel járhat az Intel a végleges teszteléshez, így könnyen lehet, hogy az ősszel érkező modellel megegyező erősségű ez a variáns is már.

Ha a processzorok nyers erejére vagyunk kíváncsiak, akkor érdemes lehet a Cinebench programot elővenni, hiszen mérések után a kapott pontszámoknak köszönhetően pillanatok alatt behatárolhatjuk az újdonságok erőviszonyait. Jól látható, hogy egyszálas teljesítményben is 13.71%-ot ver az előző generációra a Raptor Lake bestia, több szálon pedig a 40%-ot karcolgatja a fejlődés. 

A kínai teszter szerencsére egy összesítő táblázatot is készített, melyben rengeteg benchmark adatait mérhetjük össze az i9-13900K és i9-12900KF között. A fejlődés szemmel látható, az Intel hozza a korábban beváltott reményeket, ám hatalmas hátulütő lehet majd a fogyasztás.

A tesztek alatt a 420 wattba is belekóstolgatott a processzor, mely elképesztően magas értéknek számít. A saját, i7-12700-as példányom Cinebench alatt sem fogyaszt többet 150-160 wattnál, így kissé túlzás lehet a fenti érték, könnyen lehet, hogy a végleges kialakításon még jócskán alakít majd a kék óriás.

Forrás: Extreme Player  @ Bilibili

Íme a Google Street View 56 legeszementebb, legviccesebb utcaképe – KÉPEK

https://leet.hu/hutes/

×