Idén még nem igazán érkezett nagy számban End of an Era kártya, viszont amik jöttek, egész jól megállták a helyüket. Most hoztunk néhány ötletet, átgondolásra.

Még mindig elérhető Adebayo Akinfenwa EOAE SBC-je, szóval, ha még nem tettétek, csapjatok le rá, érdemes! Ám vannak még olyan játékosok, akik hamarosan szintén lezárják legendás korszakaikat.

Forrás: The Indian Express

Egyikük például a képen szereplő Marcelo, a Real Madrid legtöbb trófeát elnyerő bal védője. A brazil játékoson kívül azonban több másik nagy játékos korszaka zárul, majd – adott esetben – kezdődhet egy újabb. Így mindenképpen gondolkodóba eshetünk, hogy vajon nem érdemelnének-e End of an Era lapot? Véleményünk szerint, igenis szükséges lenne, hogy az EA valamilyen formában tisztelegjen előttük és az előtt, amit eddig letettek az asztalra. Az Instagram-on is aktív SebFUT létre is hozott 5 olyan End of an Era lapot, amelyekkel méltó emléket lehetne állítani annak az életműnek, amit ezek a játékosok alkottak. Mindegyik olyan kártya egyébként, amiket szerintünk bárki szívesen beépítene a csapatába. Na, de lássuk, kik is azok és hogyan is festenek a lapok?

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

SebFUT 🦅 – FIFA Trader (@sebfut_) által megosztott bejegyzés

Ti melyiküket fogadnátok el a csapatotokban?

 

Kiemelt kép: Goal.com

 

Ezt olvastad már?

Eggyel kevesebb – Ez a liga biztosan nem szerepel a FIFA 23-ban

 

×