Ez a mackó már nem az a fickó.

Hajnalodik, kiugrom az ágyból
A barátom már vár reám!
Én kedvelem őt, nagyon kedvelem őt,
Hisz ő mackó, Mici a mackó.
Ha mézre néz, bolydul a méhsereg!

– csendülhet fel sokak fülében a klasszikus magyar főcímdal, amikor említésre került a kedves és barátságos Micimackó. A mézre folyton éhes kissé lassúcska sárga maci és barátai történetein komplett generációk nőttek fel, és bár 2018-ban egy egészen szívmelengető filmben tértek vissza, a jogbirtokos Disney nem igazán tudott mit kezdeni velük.

Pedig az egeres vállalat már egészen régóta trónol a jogokon, amiket az közvetlenül Alan Alexander Milne szerző özvegyétől váltottak ki még 1961-ben. A Disney exkluzív jogosítványa azonban 2021 végén lejárt, és mivel az első megjelenése óta eltelt 95 év, 2022-ben közkinccsé is vált. Ez pedig azt jelenti, hogy mostantól bárki szabadon felhasználhatja Micimackó és barátait a saját alkotásaihoz.

Az adódó lehetőségre szinte azonnal le is csapott a teljesen ismeretlen Rhys Frake-Waterfield rendező, aki egy egészen újfajta megközelítésben próbálja meg ábrázolni a kedves mackót. Waterfield ugyanis bejelentette,

hogy Micimackó „főszereplésével” egy brutális és vérengzős slasher-horrorfilmet készít.

Ez a mackó nem az a fickó, aki épp Malackával készül lecsapni egy fürdőruhás lányra

A Micimackó: Vér és Méz címen készülő kaszabolós tinihorror történetéről nem sokat tudni azon túl, amit a rendező elárult a Variety-nek.

Eszerint nem lesz több egy ZS-kategóriás tucathorrornál: miután Róbert Gida főiskolára ment, Micimackó és Malacka teljesen egyedül maradtak az erdőben, így nemcsak társaságuk, de élelmük sem nagyon maradt. Ennek „köszönhetően” a korábban barátságos állatok teljesen elvadultak, olyannyira, hogy amikor a közeli szállóra szórakozni vágyó fiatalok érkeznek, szinte azonnal elkezdik levadászni őket.

De nemcsak a történet, hanem maga a forgatás sem kecsegtet túl sok jóval. A filmet mindösszesen 10 nap alatt vették fel és a költségvetése sem tehető a felső polcra. De legalább nem messze az Ashdown-erdőtől dolgoztak, ami Milne történeteiben a Százholdas pagony ihletője is volt – bár ő biztosan nem így képzelte.

A pszichopata Malackán és Micimackón kívül szerencsére semmilyen másik karakter nem fog feltűnni, aminek igazából csak az az oka, hogy ők még mindig a Disney portfóliójához tartoznak. Bár a rendező elárulta, hogy így-úgy azért sikerült becsempészni a néhányukat a filmbe, a depressziós Szamárnak például egy sírkövet állítottak, miután megették őt a „barátai”.

A vázoltak alapján tehát aligha valószínű, hogy egy jó, vagy egyáltalán élvezhető, szórakoztató filmet kapunk a Micimackó: Vér és Mézzel, de igazából a létjogosultsága is erősen megkérdőjelezhető. Persze a java még csak hátra van, és csak elképzeléseink lehetnek arról, hogy milyen feldolgozások várnak még ránk.

Az viszont bizonyos, hogy a kedves mackó ennél sokkal többet érdemelne.

Erős hónap lesz: Íme az összes sorozat és film, ami júniusban jön a Netflixre

 

×