Az első helyezett népszerűsége kilőtt az egekbe.

Mindenki azt gondolta, hogy a Warzone Season 3 leginkább a Sniperekre lesz majd hatással, hiszen a fejlesztők ezt erősítették meg korábbi nyilatkozataikban, illetve a legelső patch notes is erről árulkodott. A Raven Software azonban más terveket szövögetett a háttérben, így az előző heti Warzone frissítésben hozzányúlt az AR és SMG fegyverekhez is, ráadásul elég szép számmal. Elmondásuk szerint egy cél vezérelte őket, ez pedig nem volt más, mint a Vanguard fegyverek előtérbe helyezése, a belsős statisztikák szerint még mindig túl kevesen használták azokat. Ennek megfelelően rengeteg Vanguard AR és SMG kapott buffot, míg a népszerű BOCW vagy épp MW fegyvereket igyekeztek gyengíteni.

Nézzük is, hogy milyen hatással volt a frissítés a AR-ekre, melyik az 5 aktuális kedvenc a játékosok körében!

5. Automaton

Az Automaton hamar a felhasználók kedvencévé vált a Vanguard integráció után, hiszen kiváló társ közepes távolságokon, kellemes TTK (Time-To-Kill, öléshez szükséges idő) értékkel rendelkezik, illetve meglepően kezelhető a visszarúgása is. Nem véletlen, hogy a TOP 5 AR listáját erősíti, az sem lenne meglepő, ha szépen lassan még előkelőbb helyet szerezne magának.

  • Muzzle: MX Silencer
  • Barrel: ZAC 600mm BFA
  • Optic: G16 2.5x
  • Stock: Anastasia Padded
  • Underbarrel: M1941 Hand Stop
  • Magazine: 6.5MM Sakura 75 Round Drums
  • Ammo Type: Lengthened
  • Rear Grip: Polymer Grip
  • Perk: Tight Grip
  • Perk 2: Fully Loaded

4. AK-47 (CW)

A CW AK-47 talán a játék egyik legikonikusabb és felismerhetőbb fegyvere egy külsős szemlélő számára is. A Season 3 frissítést követően a második helyen állt, ám a gyengítések hatására két helyet zuhant pár nap alatt. Könnyen lehet, hogy ez nem a végső helyezés számára, hiszen az elmúlt órákban is folyamatosan csökkent a népszerűsége.

  • Muzzle: Gru Suppressor
  • Barrel: 20″ Spetsnaz RPK Barrel
  • Optic: Axial Arms 3x
  • Underbarrel: Spetsnaz Grip
  • Magazine: 45 Rnd

3. XM4

A másik régi fegyver, melyet nerfeltek a fejlesztők az elmúlt napok során. Az XM4 igazi reneszánszát élte a Season 2 utolsó heteiben, melyet szeretett is volna megtartani a harmadik szezonra. A gyengítés ellenére is övé a virtuális bronzérem, a népszerűsége kevésbé zuhan az AK-47-hez képest, csak nehogy a fejlesztők kitaláljanak még valamit, ami miatt már nem érné meg a loadoutunkba pakolni.

  • Muzzle: Agency Suppressor
  • Barrel: 13.5″ Task Force
  • Optic: Axial Arms 3x
  • Underbarrel: Field Agent Grip
  • Magazine: STANAG 60 Rnd

2. Cooper Carbine

A Cooper Carbine leginkább a közelharcokban villog, így agresszív játékosoknak különösen jó választás lehet, különösen a múlt heti Maximum Damage Range megemelése után.

  • Muzzle: MX Silencer
  • Barrel:22″ Cooper Custom
  • Optic:G16 2.5x
  • Stock: Cooper 45RS
  • Underbarrel: M1941 Hand Stop
  • Magazine: 9mm 60 Rnd Drums
  • Ammunition: Lengthened
  • Rear Grip: Polymer Grip
  • Perk: Tight Grip
  • Perk 2: Fully Loaded

1. STG44

Elérkeztünk a kategória királyához. A Vanguard integráció után is népszerű volt, ám azt senki sem gondolta volna, hogy ennyire a csúcson lehet május közepére. A fejlesztők keze rendesen benne van ebben, hiszen valamelyik fegyvernek fel kell töltenie az űrt, egyértelműen a múlt heti update után lőtt ki ennyire:

A végtelenbe és tovább? – STG44

  • Muzzle: MX Silencer
  • Barrel: VDD 760mm 05B
  • Optic: G16 2.5x scope
  • Stock: VDD 34S Weighted
  • Underbarrel: M1941 Hand Stop
  • Magazine: 7.62 Gorenko 60 Round Mags
  • Ammo Type: Lengthened
  • Rear Grip: Polymer Grip
  • Proficiency: Vital
  • Kit: Fully Loaded

A fenti fegyverek mellett természetesen nyugodtan próbálgathatjuk az új AR-eket vagy visszanyúlhatunk régi kedvencekhez is, ám a statisztikák alapján május 10-én a fenti 5 AR a „legjobb” a játékosok szerint. A loadoutok sem szentírások, nyugodtan módosíthatjuk őket a saját szájízűnkre, ám kiinduló alapnak teljesen megfelelőek.

Brutálisan jó választás lehet az új Warzone SMG – Így szereld fel a bestiát

https://leet.hu/major/

×