Korábban a tokaji régióban fejlesztették ilyen mértékben az internetes hálózatot, most pedig a borsodi gamerek örülhetnek.

A Széchenyi 2020 program keretén belül 346,75 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével befejeződött a Borsod-Abaúj-Zemplén megye Sátoraljaújhely és térségében végzett Szupergyors Internet Program fejlesztése – írta meg a PR-Telecom közleménye alapján a Média1.

A portál szerint a fejlesztés célja az volt, hogy a pályázatban szereplő településeken legalább 30 Mbps sebességű internetet tudjanak biztosítani az embereknek. 

Térségi gerinc- és törzshálózat épült Füzérkomlós és Nyíri települések között 1,9 kilométer hosszan, a Füzérradvány-Kovácsvágás-Vágáshuta szakaszon mintegy 7,3 km hosszan, Mikóháza-Alsóregmec-Felsőregmec települések között 5 km hosszan, a Mikóháza-Vilyvitány-Füzérradvány-Pálháza szakaszon 12 km hosszan, Pálháza és Bózsva települések között 3,5 kilométeren, Pálháza-Filkeháza-Füzérkajata-Füzér-Pusztafalu településeket összekapcsolva 12 km hosszan, a Sárospatak-Sátoraljaújhely-Mikóháza szakaszon 7,1 kilométeren, valamint Vajdácska-Alsóberecki-Felsőberecki települések között 9,8 km hosszan.

A településeket lefedő FTTH hálózatok Pusztafalu (1.588m), Füzérkajata (1.347 m), Filkeháza (1.292 m), Bózsva (3.163 m), Nyíri (3.508 m), Kovácsvágás (5.260 m), Vágáshuta (3.362 m), Vilyvitány (4.370 m), Mikóháza (6.096 m), Felsőregmec (2.350 m), Alsóregmec (1.353 m), Alsóberecki (5.168 m) és Felsőberecki (2.187 m) településeken készültek el. Sátoraljaújhely belterületén kiegészítették és korszerűsítették a meglévő optikai hálózatot, több mint 14,2 km hosszúságú szakaszon.

Az új kiépített FTTH hálózaton az előfizetőknek akár 800 Mbit/s sávszélességű internet szolgáltatást tud nyújtani a távközlési szolgáltató – jegyzi meg a Média1.

Ennél a szolgáltatónál a leggyorsabb a mobilnet most Magyarországon

 

https://leet.hu/samsungssd/

×