Ismét érdekes információkkal gazdagodtunk, a játék következő szakaszát illetően. Hamarosan megérkezhet az Icon Swaps újabb része.

A Team of the Season-t megelőző Warm Up szakasz megkezdődött, tehát tényleg nem vagyunk már messze attól, hogy kezdetét vegye a TOTY mellett a másik legjobban várt eseménysorozat. Ezek mellett viszont újabb információk láttak napvilágot egy másik érkező Content-et illetően.

Bizony, a hozzáadták a kódhoz az Icon Swaps 3. részét, szóval újabb Token vadászat veheti kezdetét hamarosan. Egyelőre még nincs semmilyen információ arról, hogy mikor jöhet, illetve, hogy kik is lesznek a megszerezhető Icon játékoslapok, de igen kíváncsian várjuk, hiszen jó néhány lap megszerzését már lehetővé tették számunkra az Icon SBC-k során. Néhány nyomon azonban érdemes lehet elindulni: az egyik, hogy a FIFA 21-ben május 10-én startolt az Icon Swaps 3. A másik pedig, hogy a Season 6 napokon belül kezdetét veszi, az Icon Swaps pedig jellemzően a szezonfrissítés környékén újul meg. Érdemes lehet majd szemmel tartani a több játékost is rejtő csomagokat is, hiszen fodder-ből sosem baj, ha van nálunk szép számmal. Mindenesetre, feszült figyelemmel várjuk a fejleményeket.

Forrás: FIFPlay

Ti kiket látnátok szívesen a megszerezhető lapok között?

 

Kiemelt kép: YouTube

 

Ezt olvastad már?

Újabb szavazás indult – Építsétek fel a PL TOTS idei csapatát!

×