Egy elemzés szerint a videojáték márpedig jó relaxáció lehet a tanulás mellett. Persze nem mindegy, hogy hogyan és mennyit kell játszani.

„A videojátékok nem tesznek jót neked” – azt hiszem mindenki hallotta már ezt a mondatot, élete valamelyik szakaszában valakitől. Sokszor halljuk, hogy a játékok rontják a szemet, rosszat tesznek a sok ülés miatt az egészségnek, erőszakossá tesznek, sőt emiatt kapunk rossz jegyeket az iskolában. A helyzet viszont az, hogy az utóbbi időben számtalan kutatás mondta ki, hogy a videojátékoknak rengeteg előnye van, egyik pedig a tanulásban is segít.

A videojátékok mára bizonyítottan hasznosak a stresszoldásában.

Egyes tanulmányok azt is kimutatták, hogy a játék növelheti a teljesítményt is, így reméljük, hogy a játékokkal kapcsolatos közvélemény megváltozik. Már nem annyira tekinthető tehát időpocsékolásnak, sőt segít megszabadulni a mentális fáradtságtól, és feltölthetjük vele magunkat.

De hogyan függ össze a videojáték és a pihenés?

Senki sem képes arra, hogy száz százalékosan, szünet nélkül képes legyen dolgozni, tanulni és teljesíteni. Még a gépek is gyakran túlmelegszenek, és időként kell egy kis szünet nekik. Szóval miért ne tennék ezt az emberek is?

Az középiskolásokon érettségi előtt például hatalmas a nyomás, rengeteg felelősség hárul rájuk. Ezt egyik diák sem tudja szünet nélkül a végtelenségig csinálni, ami miatt romolhat a teljesítmény, a jegyek és még a tanuláshoz való kedv is. Jön tehát a kiégés.

Persze bármilyen szabadidős tevékenység segíthet abban, hogy megszabaduljunk a stressztől, és tisztább elmével vágjunk bele a feladatokba, és ne csak halogassuk azokat. A szabadidős tevékenység pedig lehet változatos, lehet könyvet olvasni, kézműveskedni, zenét hallgatni, főzni stb.

Sokak számára azonban ez a tevékenység maga a videojáték. Kellemes és gyors örömöt okoz a játékosnak anélkül, hogy fizikailag és mentálisan megterhelő lenne – mondják a kutatók.

Hogy segíthet a játék?

Természetesen nem mindegy az sem, hogy mit és hogyan játszunk. Ha egy játék bosszant, az több rosszat okoz, mint jót. Fontos tehát az, hogy

  • A játékok legyenek szórakoztatóak, olyanok, hogy oldják a feszültséget
  • A játékok során dopamin szabadul fel a testben, ami segít oldani a feszültséget
  • A játékok a feladatok teljesítése után jutalmaznak, ami sikerélményt ad
  • A játék elősegíti a meditációhoz hasonló flow érzést
  • Olyan örömöt okozhatnak ami segít növelni a teljesítményt, és csökkenti a stresszt
  • A játék kreatív lehetőség is lehet, ami segíthet kikapcsolódni

Mindez tehát csodálatos módja lehet annak, hogy kikapcsolódjunk egy hosszú nap után. Nem árt azonban figyelni arra, hogy a játék ne feltétlen legyen online. Sajnos az online térben nem csak remek közösségre találhatunk, hanem toxik playerekre is, akik inkább elrontják a kedvünket.

Hogyan lehet összeegyeztetni a játékot és a tanulást?

A kutatók szerint az egyik jó módszer lehet az, hogy akinek nehezebben megy a tanulás, az a nap folyamán sokszor keveset tanuljon, néha egy kis játékkal megszakítva azt. Akit zavar az, hogy megzavarja valami a játékot, ajánlott beosztani az időt, hogy mettől meddig tart a tanulás és a játék.

Egy másik lehetőség az, hogyha a játékot kizárólag hétvégi tevékenységként folytatjuk, és a tanulás marad a hétköznapokra. Így még motiváció is lehet, hogy egy elért eredmény jutalma a játék.

Még egy fontos dolog lehet, hogy nem érdemes ugyanabban a helyiségben tanulni, ahol játszunk. Ezzel ugyanis a játék mindig könnyebben el tudja vonni a figyelmet. A lényeg, hogy hasznos stratégiát dolgozzunk ki. Fontos tanulni is, de kikapcsolódásként néha hasznos lehet egy kis játék, persze nem a tanulás rovására.

Így tényleg csökkenhet a stressz?

Az Egyesült Államok Statisztikai Hivatala szerint 2015-re a 31-55 éves férfiak 163 órával kevesebben dolgoztak évente, mint 2000-ben ugyanez a korcsoport.

Persze nem csak a videojátékok miatt lett kevesebb a munkával töltött órák száma, de ez is szerepet játszott benne. Ami számít az viszont az, hogy ez jobban hozzájárult ahhoz, hogy a munkát viszont eredményesebben végezték el. A játékok lehetnek tehát az egyik megoldás arra, hogy a munka és a tanulás mellett kikapcsolódj, egyszerűen a stressz és az egyhangúság csökkentésével.

Mindez azonban nem működik akkor, ha nem játszol felelősségteljesen, és már csak a játék lesz fontos, semmi más. Azok, akik azt mondják, hogy a videojátékok rosszat tesznek neked, nem biztos, hogy hülyeséget mondanak. De nincs teljesen igazuk.

Ezt láttad már?

Robbanó cicák játékot jelentett be a Netflix, sőt sorozat is érkezik

 

https://leet.hu/xiaomi/

×