Az Isten és az ördög macskák formájában érkeznek a Földre Lucy Liu főszereplésével.

Egy játék azoknak, akik szeretik a cicákat… meg a robbanásokat. Meg a lézert (esetleg a kecskéket is), és nem utolsó sorban szeretnek időnként jól kiszúrni egymással – szól a Robbanó cicák társasjáték leírása. Talán nem mindenki tudja, de létezik egy igen szórakoztató társasjáték, mely egy felturbózott orosz rulett, ahol a játékosok egymást lökik a TNT-vel játszó cicák elé… Néha pedig a játék löki oda őket. A társas magyarul is elérhető.

Nos, a Netflix most bejelentette, hogy Exploding Kittens videojátékot és TV-sorozatot is készít.

Ezzel először jelenik meg játék és egy sorozat, amely ugyanazon a franchise-on alapul. Az Exploding Kittens – The Game, a már létező mobiljáték új verziója lesz, ami májusban közvetlenül a Netflixen jelenik meg. Ezt követően a Netflix 2023-ban kiad egy „felnőtteknek szóló animációs vígjátéksorozatot” a játék alapján – írja a GameSpot.

A Netflix közleménye szerint a műsorban az Isten és az ördög „kemény házimacskák” formájában érkezik a Földre, újraélesztve a „menny és pokol örök konfliktusát”.

 

Ami a videojátékot illeti, nagyjából ugyanolyan lesz, mint a mobiljáték, de két új kártya is megjelenik, kizárólag a Netflix verzióhoz.

 

A Netflix többi játékához hasonlóan az Exploding Kittens is ingyenesen lesz elérhető, mikrotranzakciók nélkül.

Az Exploding Kittens fizikai kártyajátékot 2015-ben a Kickstarteren finanszírozták, és gyors sikert aratott. A kampány több mint 1,5 millió dollárt gyűjtött néhány perc alatt.

Ezt láttad már?

Lara Croftnak is felkopna az álla: Ennyit keresnének a játékkarakterek a valóságban

 

https://leet.hu/xiaomi/

 

×