Tech/Tudomány

Még a 22 éves Windows XP-t is többen használják, mint a Windows 11-et

A Windows XP egészen biztosan a világ egyik legismertebb és legszeretettebb rendszere, amit sokan több évvel az újabb szoftverek megjelenésével sem voltak hajlandóan lecserélni. Most pedig, közel 22 évvel a megjelenése után nagyon úgy tűnik, hogy az egyébként hivatalos támogatást már rég nem kapó operációs rendszert többen használják, mint a Microsoft legújabbikát, a Windows 11-et.

Pedig azt sem mondhatjuk, hogy a redmondiak ne tennének meg mindent, hogy meggyőzzék az embereket a 11 nagyszerűségéről, hiszen gyors, letisztult, átlátható és könnyű beletanulni a használatába, illetve támogatja az Androidos alkalmazásokat is. Mégis, a legfrissebb mérések szerint csak nagyon kevesen hajlandóak felfrissíteni a jól bejáratott Windows 10-ről.

A Lansweeper szoftverszolgáltató legújabb piaci kutatásából kiderült, hogy a használatban lévő PC-k mindössze 1,44%-án fut Windows 11.

Ezzel szemben még a Windows 7 és a Windows XP is több számítógépen dolgozik: a 7-es rendszert a felhasználók 4,7%-a, míg a méltán híres, de őskövület XP-t az emberek 1,71%-a használja még töretlenül. A kutatás szerint a legtöbb PC-n természetesen a Windows 10 fut 80,34%-os piaci lefedettséggel, elsősorban őket kellene meggyőznie a Microsoftnak a frissítésről.

A Windows 11 rendkívül lassú terjedésének okaként a hardveres korlátozásokat nevezhetjük meg, amelyben a Microsoft tulajdonképpen konkrétan meghatározta, hogy hivatalosan mely gépekre lehet telepíteni. Ez pedig azért is lehet egy rossz út, mert ahogyan a Lansweeper több mint 30 millió Windows-eszközén alapuló méréséből kiderült, a használatban lévő PC-k 56 százaléka nem felel meg a követelményeknek, a maradék 44% egy jelentős részének pedig egyszerűen nincsen különösebb oka, amiért az új programot kéne választania.

A megjelenés után a Microsoft valamelyest lazított a feltételeken, illetve kiderült, hogy kisebb trükközéssel gyengébb gépekre is telepíthető a Win11, de egy átlagos felhasználó aligha fog így tenni. Ezért az új operációs rendszer várhatóan csak lassan, leginkább az újonnan vásárolt masinákkal fog jobban elterjedni, ezt azonban mostanság a globális chiphiány is lassíthatja.

via – Lansweeper, DigitalTrends

Apropó Windows! Szerinted melyik a valaha készült legjobb ablakos operációs rendszer? Az alábbi cikkben szavazhatsz róla:

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Az első fing és orgazmus moziban – Íme 7 megbotránkoztató, de úttörő film

Bódi Dániel A filmvilág sosem volt még annyira nyitott és szinte mentes a tabutól, mint…

2 óra telt el azóta...

Most meghallhatod, hogy milyen „hangja” van egy fekete lyuknak

Bódi Dániel 2022. 05. 03. - A fekete lyukak sokáig csak elméletben léteztek, egészen 2019-ig,…

3 óra telt el azóta...

Alakul a Harry Potter sorozat – parádés készítőket környékez az HBO

Gábor János 2024.02.04. - Most már bármelyik pillanatban bejelentheti a Warner Bros. és az HBO,…

3 óra telt el azóta...

Becsődölhet a Palworld, mert túl sokan játszunk? Elszálltak az árak

Gábor János 2024.02.04. - A Pocketpair annak ellenére sem lehet felhőtlenül boldog, hogy az általa…

4 óra telt el azóta...

3 kiváló program, amikkel tesztelheted videokártyád teljesítményét és hőmérsékletét

RP 2022. 07. 11. - A nagy nyári melegek miatt bizony gondok akadhatnak az alapjáraton…

4 óra telt el azóta...

Ehhez pofa kell: lophatja a Chrome-os adataidat az Edge – így csinálja

Gábor János 2024.02.04. - Visszataszító húzással lopkodhatja össze az adataidat más böngészőkből az Edge, és…

5 óra telt el azóta...