Közel két évnyi szüntelen várakozás után hamarosan tényleg befut a Bob burgerfalodája – A film, amihez most egy újabb előzetes érkezett.

11 hosszú év, 12 évad, és több mint 200 különösen vicces és mozgalmas epizód után végre megérkezik a sokat tologatott-halogatott Bob burgerfalodája egész estés mozifilm is.

A legendás animációs komédia első és egyetlen filmjét még 2017-ben jelentették be az alkotók, de a koronavírus-járvány miatt közel két évvel elhalasztották a bemutatását. Most azonban egy teljesen új előzetessel megtámogatva egyre biztosabban lehetünk benne, hogy belátható időn belül, egészen pontosan május 27-én megérkezik a mozikba.

A felütés viszont kifejezetten furcsa: a filmben az alkotók ötvözik a fantasy, a vígjáték, a kalandfilmek és a musicalek legfőbb jellemzőit, ami a januári és a mostani előzetes alapján egészen szórakoztatónak ígérkezik. Noha a film cselekményéről olyan nagyon sokat nem tudtunk még meg: Bob rendre aggódik a burgerezője jövője miatt, míg a gyerekek lesik az újabb kalandot. Ez végül el is jut hozzájuk egy hatalmas robbanás – és „csőtörés” formájában, ami a gyerekeknek jó, Bobnak és Lindának nagyon rossz lesz majd.

 A Bob burgerfalodája – A filmből szerencsére a magyar rajongók sem maradnak ki, hazánkban is bemutatásra kerül majd a Fórum Hungary forgalmazásában május 26-tól.

Emellett a The Witcher 3. évadának a forgatása is megkezdődött:

Tart a forgatás – Itt a The Witcher 3. évadának cselekménye

https://leet.hu/2022/03/28/warzone-clash-royale-mortal-kombat-indul-a-samsunggamer-nights-2-0/

×