Az Activision állítólag 2023-ban tervezi a Modern Warfare 2 folyamatos DLC-it, amiért a cég késlelteti a sorozat következő játékának megjelenését.

Korábban már írtunk róla, hogy a CoD 2023 el lesz tolva egy évvel, a Modern Warfare 2, az új mobilos CoD és a Warzone 2 megjelenése után. Mivel a Call of Duty 2023-as része késik, a játékosok már kíváncsiak voltak, hogy mi lesz a terve az Infinity Wardnak és a Modern Warfare 2 második évének.

Most Jason Schreier riporter szerint az Activision több megbeszélést is tartott a fejlesztőstúdiókkal, hogy átbeszéljék a terveket és az új megjelenési ciklust a jövőre nézve.


Korábbi beszámolóját követő tweetjében Schreier jelezte, hogy a 2023-as tervek „ködösek”, de a letölthető tartalmak járható út lehet.

Úgy tűnik, hogy a 2023-as tervek még egy kicsit ködösek, de többek között a 2022-es Modern Warfare játék folyamatos DLC-it is tartalmazni fogják. A Treyarch pedig kap egy plusz évet” – írta.

Arra a kérdésre, hogy ez a DLC fizetős bővítés vagy a játékosok által már megszokott hagyományos, szezonális jellegű tartalom formájában lesz-e, Schreier azt válaszolta: „Ez az, ami ködös”.

Így úgy tűnik, hogy a fizetős DLC-k visszatérhetnek a CoD-ba, legalábbis elméletben.

Egyelőre még semmi sincs megerősítve, és lehetséges, hogy az Activision még mindig azon van, hogy eldöntse, milyen utat választ. Ha végül mégis fizetős DLC-t kapunk, érdekes lesz látni, hogy mit fog tartalmazni a kiegészítő, térképeket, akár valami nagyobb csomagot, ami kitöltené az egy éves hiányt.

Mindenesetre mivel a stúdiók csak most értesültek a tervekről, meg kell várnunk, hogyan alakulnak a dolgok, és az Activision hogyan dönt 2023 őszén.

Az új Warzone frissítést láttad már?

Rengeteg hibajavítás és PPSh-41 nerf – Új Warzone frissítés érkezett

https://bit.ly/3JFrSnw

×