A most pénteken, azaz február 25-én megjelenő Elden Ring nem lesz sem hosszú, sem rövid. Bossokból viszont nem lesz hiány.

Kétféle játékos létezik: aki imádja a souls játékokat, és aki nem. Való igaz, hogy nem mindenkinek jön be a műfaj, de akinek igen, annak külön izgalmas lehet az Elden Ring megjelenése. A játékot nagyon régóta várjuk, és reméljük, hogy sok időt tölthetünk benne, mivel az első gameplay-ek alapján nyitottabb világ vár ránk, mint eddig bármikor.

De mennyi idő végig vinni a játékot, és hány boss van?

 

A rajongók alig várják, hogy végre belépjenek a sötét fantasy világba, amelyet George R. R. Martin és a Dark Souls, a Bloodborne és a Sekiro mögött álló mesterek alkottak.

Természetesen ez egy olyan játék, amiben akár több száz órát is el lehet töltetni, hiszen minden a játékstíluson múlik. Azonban ha egyszerűen a történethez ragaszkodunk, és minden bossal könnyen végzünk, akkor viszonylag hamar letehetjük a játékot.

Milyen hosszú az Elden Ring?

Yasuhiro Kitao producer szerint az Elden Ring hossza körülbelül 30 óra. Ezt a Taipei Game Show 2022-es interjú során árulta el, fontos azonban megjegyezni, hogy ez csak a fő történetszál teljesítésének hozzávetőleges ideje.

Természetesen sokkal több órát is játszhatunk, főleg ha minden mellékküldetést és helyszínt felfedezünk. Ráadásul könnyű dolgunk sem lesz, ami szintén több időt ad a játékhoz.

Hány boss van az Elden Ringben?

Természetesen erre csak a korábbi hálózati tesztből (technical network test) következtethetünk. A valódi szám a játék megjelenése után derül majd ki. Amelyekről tehát eddig tudunk.

  • Stonedigger troll
  • Margit the Fell Omen
  • Burial Tree Watchdog
  • Beastman of Arum Fazula
  • Flying Dragon Agheel
  • Bloodhound Knight Darriwil
  • Tree Sentinel
  • Grave Warden
  • Pumpkin Head
  • Demi-Human Chief
  • Lion Guardian
  • Many Armed Key Master
  • Soldier of Godrick

Valószínűleg van még tíz másik boss a játékban. Ezek közé tartozik Rennala, a Queen of the Full Moon és a Crucible Knight Floh. Az Elden Ring február 25-én jelenik meg, és egyébként előrendelheted a Leet Webshopjában is:

Ezt láttad már?

Csak ennyi? – Ilyen gép kell az Android alkalmazásokhoz, Windows 11 alatt

 

https://bit.ly/3JFrSnw

×