A legnagyobb magyar online tartalomgyártó csapat az újabb esztendőre fordulva sem vett vissza a tőlük már megszokott tempóból.

A játékosok között is egyre jobban pörögnek a beszélgetős műsorok, amire talán keresve sem találnák jobb példát a legismertebb magyar gamer és tech, na meg úgy an blok az ország legnagyobb Twitch-csatornájánál, a TheVR-nál, akik egészen intenzív munkával vetették magukat 2022-be.

A 2021-es össznépi összehasonlításból azért elég sokat megtudtunk – példának okáért, hogy a nézők 374 évet is belefeccöltek az adásaikba, azt azonban nem vizsgáltuk, hogy mára a TheVR-os srácok a magyar nyelven streamelt beszélgetős műsorok hazai helytartói. Januárban például nemcsak részükről volt sok munka a beszélgetős tartalmakkal, de igény is volt rájuk rendesen.

A hónapban 33,8 órányi ilyen típusú műsort készítettek, amely a teljes havi munkásságuk mintegy negyedét teszik ki.

Ez persze 30 napra lebontva nem tűnik olyan soknak, de egybe sűrítve már olyan volna, mintha egy héten keresztül napi 8 órát kizárólag ilyen tartalmak készítésével foglalkoznának.

Mint mondottam, a közönség részéről is óriási az igény, ugyanis simán a legnézettebb streamjeik közé tartoznak, melyek átlagosan több mint 3000 nézőt szögeztek a Twitch elé, sőt, a SnowRunner után a második legmagasabb mért nézőszámot is ezek alatt találhatjuk, ami januárban több mint 4500 nézőt jelent. Ebbe természetesen bele kell érteni mindent, tehát az a Nessajjal közös Aputest, a srácok által érdekesnek vélt témákat reggelente kitárgyaló Happy Hourt, illetve a vendégekkel teli Time Outot is.

A hónapban egyébként még sokat – egészen pontosan 21,6 órán keresztül – pörgött a már klasszikusnak számító Grand Theft Auto IV, de a srácok a Warzone-t sem hanyagolták el januárban, a hamarosan teljesen a Microsoft tulajdonának számító battle royale játékba ugyanis 13,4 órányi élő adást öltek (amivel a harmadik legtöbbet streamelt tartalom volt a hónapban).

De persze belevágtak a még februárban is tartó Dying Light 2 végigjátszásba (12,2óra, átl. néző: 2900), rápróbáltak a sokat várt Rainbow Six: Extractionra (5,7 óra, átl.néző: 3418), nosztalgiáztak picit a Ryse: Son of Rome-mal (5,6 óra, átl.néző: 2845), de az ingyenessé vált PUBG sem maradt ki a rostából.

41 év! Ennyit nézték a skacokat.

A TheVR-os srácok januárban körülbelül 131 órán keresztül streameltek Twitchen, amely alatt átlagosan 2776 nézőt sikerült bevonzaniuk. Ez elsőre ugyan nem tűnik olyan eszeveszett soknak, de ha azt mondom, hogy mindez 363,000 megtekintett óraszámot jelent, akkor egy csapásra megváltozik a dolog fekvése.

Már csak azért is, mert ha ezt évekbe konvertáljuk (1 év = 8760 óra), akkor pontosan 41 év és 4 hónap jönne ki.

A legmozgalmasabb napjuk egyébként január 12-én volt, amikor átlag és egyidejű nézőszámban is a legmagasabb tartományban volt a mutató. A szóban forgó hideg szerdai napon átlagosan 3924-en nézték őket, míg a SnowRunneres streamjük alatt gyűltek össze a legtöbben, amikor egyszerre 4979 szempár szegeződött rájuk.

Mindent összegezve a TheVR semmit nem vett vissza az egyre csak gyorsuló tempójából, ha pedig ez a lendület megmarad az év többi hónapjára is, akkor az eddigieknél is tekintélyesebb távolságra szakadhatnak el a Twitch többi magyar tartalomgyártójától. És akkor még egy szót sem ejtettünk a megújult tech csatornájukról, illetve a Youtube-ra feltöltött streamekről és egyéb tartalmakról.

Borítókép: TheVR – Facebook, Adatok: TwitchTracker – SullyGnome

Magyarországon már csak az idősek nézik a TV-csatornákat, a fiatalokat más érdekli

https://leet.hu/shop/gamerfebruar/

×