A világ legjobban kereső YouTube tartalomgyártóinak tízes listájára csupán egyetlen lány került, méghozzá egy 7 éves kislány, aki biztosan jobban keres mint te, vagy én.

Egészen hihetetlen tény, hogy a Forbes és nagyjából minden hasonló portál, még mindig nem említi egy lapon a hírességekkel, celebekkel, színészekkel a YouToutube tartalomgyártókat, pedig már több mint 10 éve, hogy egyesek közel azonos, vagy éppenséggel több figyelmet kapnak a szórakozásra vágyó emberektől.

Ezt pedig már nemcsak a nézettségi mutatók, hanem a mocskos anyagiak is remekül példázzák, ugyanis 2021. legtöbb bevételét elkönyvelő videósa konkrétan annyi pénz keresett, mint 2020-ban a hétszeres Forma-1 bajnok Lewis Hamilton, és jelentősen többet, mint mondjuk Billie Ellish, Kim Kardashian, Conor McGregor, Will Smith, vagy Mohamed Salah – akik viszont szerepelnek a Celebrity 100-as listákon.

Ez a videós nyilvánvalóan nem más, mint Jimmy Donaldson, alias Mr.Beast, aki nemcsak, hogy először került fel a Forbes legtöbb pénzt kereső YouTubereinek listájára, hanem rögtön az első hellyel indított. Mr.Beast és csapata tavaly nem kevesebb, mint 54 millió dollárt, mintegy 16,8 milliárd forintot keresett meg a kreatív és szórakoztató, sokszor pedig az adományozást népszerűsítő videók készítésével. Ezzel pedig messze magasan ő a legjobban kereső videós az egész Földön.

A második legtöbb pénzt kereső YouTube-sztár Jake Paul, aki tavaly 45 millió dolláros vagyonra tett szert. Az ő szereplése ezen a listán azonban erősen megkérdőjelezi a Forbes módszerét, mivel Jake az évi keresetének 90 százalékát a boxolással szerezte. Ezzel szemben viszont nem szerepel a portál korábbi 100 hírességet tömörítő listáján, ahol olyanokat pipálna le az anyagiakban, mint Rafael Nadal, Novak Djokovic, és egy csomó NFL-sztár.

Ami viszont még náluk és érdekesebb, hogy a legjobban kereső videósok 10-es listájára csupán egyetlen lány kerülhetett, méghozzá a 7 éves Anastasia Radzinskaya, vagyis Nastya. A kislánynak 11 csatornája van és összesen kb. 100 millióan követik, ezzel együtt pedig 28 millió dollárt, nagyjából 8,7 milliárd forintot hozott a szülei konyhájára, mellyel a világ hatodik legtöbbet kereső YouTuberének számít.

Így néz ki a TOP10:

  1.  Mr.Beast – 54 millió dollár
  2. Jake Paul – 45 millió dollár
  3. Markiplier – 38 millió dollár
  4. Rhett & Link – 30 millió dollár
  5. Unspeakable – 28,5 millió dollár
  6. Nastya – 28 millió dollár
  7. Ryan Kaji – 27 millió dollár
  8. Dude Perfect – 20 millió dollár
  9. Logan Paul – 18 millió dollár
  10. Preston Arsement – 16 millió dollár

 

A TikTok 17 éves sztárja még a McDonald’s elnökénél is több pénzt keres

https://leet.hu/akcioeso/

blank

Game Of Thrones Westeros Korsó (MUGSTGT09)6990Kosárba

Jurassic Park Bögre Mr.DNA (MUGVJP01)4990Kosárba

Harry Potter Dobby Kulcstartó (KEYHP49)2990Kosárba

Game Of Thrones Stark Sörnyitó Kulcstartó (BOTOGT01)3990Kosárba

Gyűrűk Ura Korsó (MUGTDLOTR01)9990Kosárba

6 990 Ft 5 490 Ft -21%

Jurassic Park dombornyomott bögre

Jurassic Park dombornyomott bögre5490Kosárba

Harry Potter Griffendél bögre2990Kosárba

Harry Potter Üst Bögre (MUGCHP01)5990Kosárba

Game Of Thrones Targaryen Korsó (MUGSTGT04)6990Kosárba

Jurassic Park logó hangulatvilágítás9990Kosárba

Peaky Blinders Flaska (HFLKPB01)5990Kosárba

Jurassic Park - Utazó bögre4990Kosárba

Jurassic Park Vizes Palack Kulacs Fém (WTRBJP01)6990Kosárba

Super Mario Piranha asztali lámpa14990Kosárba

Jurassic Park T-Rex Sörnyitó Kulcstartó (KEYJP01)3990Kosárba

Game of Thrones Stark Kulcstartó (5055453461408)1990Kosárba

Marvel Latte Bögre (MUGLMV07)5990Kosárba

Jurassic Park Jegyzetfüzet A5 (NBA5JP01)4990Kosárba

4 490 Ft 3 990 Ft -11%

Jurassic Park hőváltós bögre 300ml

Jurassic Park hőváltós bögre 300ml3990Kosárba

Peaky Blinders Bögre (MUGVPB01)3990Kosárba

Kiemelt ajánlatok

Tovább a shopba

Yenkee YGC 100RD Sabotage Gamer Szék + Ajándék Yenkee Sabotage 7.1 Fejhallgató

67 990 Ft 59 990 Ft -12%

Kosárba

67 990 Ft 59 990 Ft -12%
blank

Yenkee YGC 100RD Sabotage   OLYAN FOTEL, AMILYENNEK LENNIE KELL A SABOTAGE gamer szék maximális kényelmet és kitűnő játékélményt biztosít.… tovább »

67 990 Ft 59 990 Ft -12%

Kosárba

Az akció ideje alatt minden YGC 100RD Gamer szék rendelés mellé ajándék Sabotage 7.1-es fejhallgatót adunk ajándékba. Maximális kényelem és variálható beállítás Ellenálló PU bőr és formázott hab párnázat Stabil fémkeret és ötkarú alapzat

Yenkee YGC 100YW Hornet Gamer Szék + Ajándék Hornet fejhallgatóval

67 990 Ft 59 990 Ft -12%

Kosárba

67 990 Ft 59 990 Ft -12%
blank

Yenkee YGC 100YW Hornet   OLYAN FOTEL, AMILYENNEK LENNIE KELL A SABOTAGE gamer szék maximális kényelmet és kitűnő játékélményt biztosít.… tovább »

67 990 Ft 59 990 Ft -12%

Kosárba

Minden YGC 100YL Gamer szék rendelés mellé, Yenkee Hornet fejhallgató adunk ajándékba. Maximális kényelem és variálható beállítás Ellenálló PU bőr és formázott hab párnázat Stabil fémkeret és ötkarú alapzat

Kacsolódó cikkek

×
blank