Tech/Tudomány

Pénzmosás a Twitchen – Streamereket és kiskorúakat tartóztattak le a török hatóságok

Tavaly októberben egy rejtélyes hacker tulajdonképpen a semmiből bejelentette, hogy teljesen feltörte a világ legnagyobb streaming oldalának, a Twitchnek a rendszerét, és sikeresen lelopott róla tulajdonképpen mindent, ami a platformmal kapcsolatos.

Ezeket a dokumentumokat el is kezdte közkinccsé tenni, a lelkes pénztárca turkászok pedig elsőként vettették rá magukat a tartalomgyártók kifizetéseire. A sorok között azonban egy ennél sokkal érdekesebb dolog is megbújt, kiderült ugyanis, hogy néhány török streamer a Twitch támogatói rendszerével mosta tisztára különböző bűnbandák piszkos pénzét.

Ez a tevékenység pedig nem hetekig vagy hónapokig, hanem évekig tartott, amely során összesen 3,1 milliárd forintnyi illegális pénzt vándoroltattak át a Twitchen.

A török hatóság a szivárogtatásra azonnal ráugrott, majd az isztambuli főügyészség vezetésével néhány hónapos nyomozást követően a napokban nem kis eredményre jutottak. A Daily Sabah török portál szerint a török rendőrség 40 személyt tartóztatott le országszerte, míg négy gyanúsított szabadlábon védekezhet, melyek között nem kevés tartalomgyártó is akad – köztük néhány kiskorúval. A hatóságok a razziák keretében egyelőre nem részletezett dokumentumokat, digitális anyagokat és elektronikai eszközöket foglaltak le.

Amikor a csalás lelepleződött, akkor több török streamer is önként előállt, és beismerték a bűncselekményt, a többségük azt állítván, hogy megvezették őket, mivel azt hitték, hogy mindez teljesen legális keretek között történik. Arról egyelőre nem tudni, hogy milyen büntetésre számíthatnak, de súlyosbító körülmény lehet, hogy éveken keresztül zajlott a szervezett bűnözés ezen formája. Az Amazon állítólag mindenben együttműködött a hatóságokkal, a vállalat felelőssége egyelőre sehol nem merült még fel.

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

899 forintért 8 játék között egy legendás RPG-t is berámolhatsz

Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…

2 óra telt el azóta...

Ennyire beteg és furcsa horrorjáték 10 évente, ha megjelenik

Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…

6 óra telt el azóta...

Ez jól kezdődik: baj van a Galaxy S24 kijelzőjével – a Samsung is elismerte

Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…

8 óra telt el azóta...

A TOTY Messi-fiaskóval kinyírta az FC 24-et az EA Sports

2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…

8 óra telt el azóta...

Brutális lesz a Netflix éve: Ez a 93 (!!!) sorozat már biztosan érkezik idén

A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…

8 óra telt el azóta...

Season 2-től teljes squadokat is megéri majd legyőzni Warzone-ban

2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…

8 óra telt el azóta...