A hatalmas patchnote között fontos volt kiemelni 5 részletet, amire érdemes odafigyelni.

A 11.23-as frissítés átfogó változásokat hoz a League of Legends világába, érkezik az új Vegytech és Hextech sárkány, 6 új tárgy, 24 tárgyfrissítés, új rúna, és jönnek a feladatvérdíjak is!

Mivel maga a frissítés akkora olvasmány, mint egy könyv, úgy gondoltam kiemelek 5 fontosabb részletet a változásokból.

Kezdjük is a sárkányoknál

Már említettük, hogy 2 új sárkány érkezik a szurdokra, és egy pedig változik. Ezek a sárkányok izgalmas dinamikát, illetve rengeteg lehetőséget nyujtanak a játékosoknak.

Vegytech sárkány

„A Vegytech sárkány az okos kockázatvállalásról szól, és hogy mindenért érdemes megküzdeni. A Vegytech sárkánylélek arra biztat, hogy játssz merészen, és legyél kész életerőt áldozni az értékes jutalmakért.”

Vegytech sárkány erősitése:  Jelzőnként legfeljebb 5% bónusz sebzést biztosít olyan ellenfelek ellen, akiknek 340–1020 ponttal (az 1–18. szinteden) magasabb az aktuális életereje a tiédnél.

Vegytech sárkánylélek: A Vegytech sárkánylélek megszerzése után a csapat tagjai rövid ideig aktívak maradhatnak a következő haláluk után. A hősök az alapéleterejük 80%-ával plusz a bónusz életerejük 50%-ával élednek újra, továbbá 75/30% (közelharcos/távolsági) fokozatosan csökkenő mozgási sebességet kapnak. Az újjáélesztett hősök 40%-kal kevesebb sebzést szenvednek el, 33%-kal kevesebbet sebeznek, és 0,25 másodpercenként a kezdő életerejük fokozatosan növekvő százalékának megfelelő mértékű sebzést szenvednek el.

Vegytech szurdok: Gázzal telnek meg a dzsungel egyes zónái, álcázva az oda belépő hősöket. A zónákon belüli hősök legfeljebb 10%-kal több sebzést okoznak azon ellenfeleknek, akiknek az aktuális életereje magasabb az övéknél. A maximális sebzés akkor érhető el, ha a támadó életereje 340–1020 ponttal (a támadó szintjétől függően) alacsonyabb.

Álcázás: Az itt rejtőzködő ellenfeleket nem fedik fel a hagyományos észlelő őrszemek, az Ellenőrző őrszemek, a Jósmenta és a többi, láthatatlan egységeket felfedő hatások viszont igen. Akkor is láthatóvá válnak, ha a közelükbe kerülsz.

Hextech sárkány

„A Hextech sárkány a térkép feletti irányítást, az ellenfél oldalba támadását és a képességkombinációkat segíti. A Hextech sárkánylélek egyedi villámhatást biztosít, amely lelassítja az ellenfeleket, így uralhatod a csapatharcokat, és a menekülők után eredhetsz.”

Hextech sárkány erősitése: 5 képességgyorsítást és 5% támadási sebességet biztosít jelzőnként.

Hextech sárkánylélek: Amikor egy csapat megszerzi a Hextech sárkány lelkét, a következő alaptámadásuk vagy képességük lassító láncvillámot indít el. Ez 25–75 tényleges sebzést okoz (a támadó 1–18. szintjén), 3 további célpontra pattan át, és 2 másodpercre 45/35%-kal (közelharcos/távolsági) (+5% minden 1000 bónusz életerő, +1% minden 100 varázserő, +3% minden 100 bónusz sebzés után) lassítja az egységeket (8 másodperc töltési idő).

Hextech szurdok: Hexkapu-párok jelennek meg a térképen, amelyeken keresztül a hősök pillanatok alatt az egyik helyről a másikra juthatnak. A Hexkapuk aktiválásához rövid varázslás szükséges, amelyet sebzéssel vagy mozgásképtelenné tétellel lehet megszakítani. A Hexkapu-pároknak hősönként 30 másodperc a töltési ideje.

Felhősárkány

Ahogy már írtunk róla, a Riot Games már régóta fontolgatja a Felhősárkány erősitésének az átdolgozását. Ezt az átdolgozást most eszközölték is.

Felhősárkány erősitése: 12 végsőképesség-gyorsítás helyett ⇒ +3,5% harcon kívüli mozgási sebesség, +3,5% lassítás-ellenállás

Feladatvérdíjak

„A feladatvérdíjak a hősökért járó vérdíjakhoz hasonlóan a hátrányba került csapatot segítenek helyzetbe hozni. A hátrányban lévő csapat bónusz aranyat kap bizonyos feladatok teljesítésekor. Ezt a bónuszt nem könnyű megszerezni… de nem is lehetetlen! Szeretnénk, ha a jobban álló csapat nem veszíthetné el egy csapásra az előnyét, ezért a hátrányba került csapatnak több feladatot is meg kell szereznie, egyetlen darabért nem kapnak túl sok aranyat. Reményeink szerint a feladatvérdíjak lehetővé teszik, hogy okos stratégiával is lehessen fordítani a meccseken, és ne kelljen arra várni, hogy hibázzon az ellenfél.”

„A feladatvérdíjak akkor aktiválódnak, ha egy csapat jelentős hátrányba kerül, de a bónusz aranyat érő feladatok mindkét csapat számára láthatók a kistérképen. Ha a hátrányban lévő csapat teljesíti a feladatvérdíjat kínáló feladatot, az összes csapattag részesül az aranyból.”

„A feladatvérdíjakat egy rendszer számítja ki a háttérben négy tényező alapján: Tapasztalat előny, aranybeli előny, sárkányokban és tornyokban szerzett előny. Ezek aktiválása után a hátrányban lévő csapat további vérdíjhoz juthat a megjelölt feladatok teljesítésével. A vérdíjak kezdőértéke, amelyek egyenlően oszlanak el a csapattagok között:”

  • Baron és Ősi sárkány: 500 arany
  • Sárkányok és Szurdokok Hírnöke: 500 arany
  • Külső torony: 250 arany
  • Belső torony: 400 arany
  • Bázistorony: 400 arany

„Ha a csapat hátránya tovább nő, ezek az alapértékek további legfeljebb 60%-kal növekedhetnek. A jutalom pontos értéke az előnyben lévő csapat feladatikonjai alatt látható a Tab menüben.”

„A feladatvérdíjak 15 másodperccel azt követően aktiválódnak, hogy az egyik csapat hátránya a küszöbérték fölé emelkedik, és 15 másodperccel azután szűnnek meg, hogy a küszöbérték alá csökkent. Ez a türelmi idő meghosszabbodik, ha a hátrányban lévő csapat harcban áll egy feladattal, amelyen aktív a jutalom.”

Új rúna

Első csapás

Ez a rúna a Omnikő helyére kerül, és sokak szerint rettentő OP lehet.

„Az Első csapás az Ihlet rúnaág új kiemelt rúnája, amely jelentősen erősíti a sebzésed, és sok aranyat is ad, ha eltalálsz egy ellenséges hőst, mielőtt ő találna el téged, de ha ő talál be először, semmit sem kapsz. Remek tárgynak bizonyult a távolból tüzelő hősök és az orgyilkosok számára a játéktesztek során, és örömmel láttuk, ahogy kísérleteztetek vele! A tervezése további részleteiről itt olvashatsz.”

Első csapás (Passzív): A hősök elleni harc első 0,25 másodpercében az ellenséges hősök elleni alaptámadások és képességek 5 aranyat adnak, és 3 másodpercre megkapod az Első csapás hatást, amely 10% bónusz sebzést okoz a hősöknek, és az okozott bónusz sebzés 100%-át (távolsági harcosok esetében 70%-át) aranyként kapod meg. 25–15 másodperc töltési idő (az 1–18. szinten)

Nem első csapás: Ha az ellenfél talál el először, az Első csapás bónuszok biztosítása nélkül kezd töltődni. (A Bansheek fátylával ellentétben a további sebzések hatására nem indul újra a töltési idő.)

Az új rúnán kívül két meglévő változott, amire érdemes odafigyelni!

Új tárgyak

„A mágusok, tankok, zúzók és orgyilkosok új tárgyakat kapnak, mivel a tárgyrendszer előszezonbeli frissítése óta eléggé beszűkültek a lehetőségeik.”

A megtört királynő koronája

A mágusok teljesen ki voltak szolgáltatva a hirtelen sebzést okozó ellenfeleiknek, és általában a csapatharcok ellenkező oldalán bujkáltak előlük, reménykedve, hogy a Stopperóra megvédi őket. Ez az új mitikus tárgy némi korai sebzés árán növeli az esélyüket az életben maradásra, különösen az elején, amikor még nincs kész Zhonya homokórája.

Teljes költség: 2800 arany

Recept: Az elveszett fejezet + Tűzkő + Varázskönyv + 265 arany

  • Varázserő: 70
  • Életerő: 250
  • Mana: 600
  • Képességgyorsitás: 20

Oltalom (Passzív): Oltalom alatt állsz, és 75%-kal csökken minden téged érő sebzés. Az Oltalom a hősöktől elszenvedett sebzést követő 1,5 másodpercben aktív (40 másodperc töltési idő, újraindul, valahányszor megsebez egy ellenséges hős).

Tartás (Passzív): Az Oltalom hatása alatt, illetve a hatás megszűnte után 3 másodpercig 10–40 (a hős szintjétől függően) varázserőt biztosít.

Mitikus passzív: Az összes többi legendás tárgy számára +1% mozgási sebességet és 8 varázserőt biztosít.

Egyenlepel

„A szívós támogatók rá voltak kényszerítve, hogy mindig ugyanazt a tárgyat (Az iron solarik medálja) használják, amely kizárólag a védelmüket növeli. Egy újabb mitikus tárgyat készítettünk számukra, amely inkább a támadó fellépést segíti, szemben a Medál hirtelen sebzés elleni védelmével.”

Teljes költség: 2500 arany

Recept: Tűzkő + A légió égisze + 300 arany

  • Életerő: 200
  • Képességgyorsitás: 20
  • Páncél: 30
  • Varázsellenállás: 30

Utóizzás: Egy hős mozgásképtelenné tétele után vagy mozgásképtelenség elszenvedésekor a célpont és minden hozzá közeli ellenfél Bűnbánatot tanúsít, és 5 másodpercig 12%-kal nagyobb sebzést szenvednek el.

Mitikus passzív: Az összes többi legendás tárgy számára 5 páncélt és 5 varázsellenállást biztosít.

Axiómaív

„Mielőtt erősítettük a Youmuu szellemkardját a 11.17-es frissítésben, az orgyilkosoknak nem volt túl sok lehetőségük képességgyorsítás szerzésére. Az Axiómaív egy új legendás tárgy, amely képességgyorsítással segíti, hogy a képességközpontú orgyilkosok tovább növelhessék az előnyüket.”

Teljes költség: 3000 arany

Recept: Fogazott tőr + Caulfield harci pörölye + 800 arany

  • Sebzés: 55
  • Képességgyorsitás: 25
  • Halálosság: 10

Löket (Passzív): Ha egy ellenséges hős legfeljebb 3 másodperccel azután hal meg, hogy megsebezted, 25%-kal csökken a végső képességed teljes töltési ideje.

Árnyékláng

„A mágusok kevés támadótárgy közül válogathattak, különösen, ha egyszerűen csak a sebzésüket akarták növelni egy legendás tárggyal. Az Árnyéklánggal alaposan oda lehet pörkölni az ellenfeleknek, akik nagyot fognak nézni, ha pajzsokkal akarják kivédeni a sebzésedet.”

Teljes költség: 3000 arany

Recept: Hextech generátor + Feleslegesen nagy pálca + 700 arany

Varázserő: 100

Életerő: 200

Parázsvirág (Passzív): A hősöknek okozott sebzésre 10–20 varázstörés vonatkozik, a célpont aktuális életerejétől függően. (A maximális érték 1000 vagy kevesebb életerő, a minimális pedig 2500 vagy több életerő esetén érvényes.) Ha a célpontra nemrég pajzsot alkalmaztak, mindig a maximális varázstörés érvényesül.

Közelgő tél

„A manára éhes tankok számára elég kényelmetlenek az elhúzódó csapatharcok. De talán itt a gyógyír a gondjaikra.”

Teljes költség: 2600 arany

Recept: Istennő könnycseppje + Tűzkő + Rubinkristály + 1000 arany

  • Életerő: 400
  • Mana: 500
  • Képességgyorsitás: 15

Bámulat (Passzív): A mana 8%-ával egyenlő bónusz életerőt biztosít.

Manatöltés (Passzív): Amikor eltalálsz egy célpontot valamelyik képességeddel vagy alaptámadásoddal, felhasználsz egy töltetet, és 3 bónusz manát kapsz (ha a célpont hős, kétszer annyit). Legfeljebb 360 manát biztosít, amelynek összegyűjtése után a Hármastél tárggyá alakul át.

Hármastél

Recept: Ezt a tárgyat a Közelgő tél fejlesztésével lehet létrehozni a Manatöltés maximális 360 bónusz manájának elérésekor.

  • Életerő: 400
  • Mana: 860
  • Képességgyorsitás: 15

Bámulat (Passzív): A mana 8%-ával egyenlő bónusz életerőt biztosít.

Örökkévaló (Passzív): Ellenséges hősök lelassítása (csak közelharcos hősök) vagy mozgásképtelenné tétele esetén az aktuális mana 3%-át felhasználva egy sebzést elnyelő pajzsot hoz létre 3 másodpercre, amely 100–200 (plusz az aktuális mana 5%-a) sebzést nyel el (8 másodperces töltési idő). A pajzs ereje 80%-kal megnő, ha egynél több ellenfél van a közelben.

Ezeken az új tárgyakon kívül rengeteg meglévő tárgy változik, amire érdemes odafigyelni!

 

Az új Caitlyn

„Annak érdekében, hogy Caitlyn jövőbeli fejlődését egyengethessük a látvány, a kinézetek és az általános összkép terén, Piltover seriffje művészeti és fenntarthatósági frissítésen (ASU) esett át. Caitlyn és nyolc hőskinézete játékbeli modelljeit, szinkronhangjait, hanghatásait (SFX) és vizuális hatásait (VFX) korszerűsítettük. A töltőképernyőit úgyszintén frissítettük, némelyiket pedig teljesen átdolgoztuk.”

 

Caitlyn ASU

„Az ASU keretében Caitlyn Fejlövéseit átkódoltuk képességek helyett felerősített támadásokká. Ez több olyan hibát is megszüntetett, amikor Caitlyn képes volt Fejlövést leadni, miközben az alaptámadása még töltött, mivel a Fejlövések mostantól az alaptámadásai időzítőjét használják. Továbbra is figyeljük Caitlyn teljesítményét – a különösen magas tudásszinteken –, nehogy ez a változás akaratlanul legyengítse.”

A következő változtatások az alap, a Játéktermi, a Tekintély Játéktermi, a Fejvadász, a Holdlidérc, a Rendőrtiszt, a Medencés buli és a Szafari Caitlyn kinézetekre vonatkoznak, az új szinkront kivéve. Ezeknek a kinézeteknek a vizuális és hanghatásait, töltőképernyőit és játékbeli modelljeit különböző mértékben frissítettük.

Szinkron: Az alap Caitlynnek új szinkronhangja van.

Alaptámadás: Hozzáadtunk egy kilökődő töltényhüvelyt a puska újratöltésekor.

Passzív – Fejlővés: A „Passzív – kész” hanghatást módosítottuk, hogy hextechesebb hatása legyen. Hozzáadtunk egy hanghatást, ami akkor játszódik le, ha Caitlyn Fejlövés képessége használatra kész.

  • Q – Piltoveri rendteremtő: Új! hálók és részecskék a hextechesebb látvány érdekében. Az első találat hanghatása mostantól nagyobb, mint a következő találatoké.
  • W – Yordlecsapda: Hozzáadtunk egy jelzőt a csapdákhoz és az aktiválási vizuális hatásaikhoz. A csapdák hanghatásait az új animációk időzítéséhez igazítottuk.
  • E – 90 Kaliberes Háló: Új! Hatótávjelző. A találatok hanghatása mostantól nagyobb.
  • R – Halálpontos lövés: Új! Lézer és hextech-képanyag. A varázslás hanghatása mostantól nagyobb, és további hextech-elemekkel bővült.

Nos ez az 5 dolog, amit most kiemeltünk a hosszas listából, de ha elszeretnéd olvasni részletesen az összes változtatást akkor azt ITT találod.

Neked melyik változtatás tetszik a legjobban?

https://leet.hu/termek/glorious-pc-gaming-race-model-o-wireless-matt/

×