Gaming

Annyira szégyenli az eFootballt a Konami, hogy mindenkinek visszaadják a pénzét

A Konami free-to-play modellben induló, a PES utódjának szánt, de már teljesen új motorra alapuló eFootball 2022 focis játéka ugyan nem ígért túlzottan sokat már a megjelenése előtt sem, de őszintén szólva még azt is messze alul tudta múlni. Nemrég például már az idei év legrosszabb programjának is megválasztották.

A kezdeti irónián túllátva viszont ennek nem örülhet igazán senki sem, hiszen a FIFA-sorozat enélkül is túlságosan is dominálja a piacot, és bizony már ideje lenne, ha valaki néhanapján tényleg szítana egy kis ösztökélő versenyt. Azt már mindenki tudja, hogy ez nem az eFootball lesz, legalábbis nem idén, de már az is csoda volna, ha ebből a gödörből képes volna felállni.

Jól tudja ezt a Konami is, ahol most úgy döntöttek, hogy mindenki, aki igényli visszakapja a pénzét, ha beruházott a 40 dolláros, kb. 12-14 ezer forintos Premium Player Packra.

A döntés persze nem csak úgy a bűntudatból eredeztethető, hiszen a visszatérítéssel egy időben azt is bejelentették, hogy a mostanra tervezett 1.0-ás frissítés csak valamikor 2022 első felében fog megérkezni. Kiadtak ugyan egy jelentős hibajavítást is (0.9.1), ami a játék legkritikusabb problémáira tesz egy méretes sebtapaszt, de késznek majd jövő tavasszal lesz nevezhető.

A javítással viszont tényleg nagyon sok dolgot helyreraknak. Első kézből jelenthetem, hogy az eFootball, ha nem is tökéletes, de már jelentősen jobb állapotban van, mint néhány nappal ezelőttig volt. Kevesebb a bug, valamivel fluidabb a játékmenet és a labdajáték is élvezhetőbb, viszont még így is számos hiányossága akad és 5 percnél tovább nem nagyon tud szórakoztatni.

Vagyis, ha te befizettél a DLC-re, akkor érdemes élni a visszatérítéssel, a kíváncsiak pedig valamikor jövő nyáron térjenek rá vissza, amikor lesz is majd mivel játszatni. Remélhetőleg…

via – Engadget

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Ritkán vehetsz ilyen jó áron 144 Hz-es gamer monitort, de nem árt sietned

2024.04.23. - Az elmúlt években minden máshoz hasonlóan a gamer monitorok piaca is átrendeződött. Míg…

34 másodperc telt el azóta...

Megszólalt a Counter-Strike 2 csalás fejlesztője: ennyire szomorú a helyzet

2024.04.23. – A Valve hiába próbálkozik a VAC Live felélesztésével, a Counter-Strike 2 továbbra is…

16 perc telt el azóta...

Hazánkba is megérkezik az AMD két új, látszólag értelmetlen processzora

2024.04.23. -  Az AMD 2022 őszén leplezte le a Ryzen 7000-es szériát. Az immáron Zen…

31 perc telt el azóta...

Még VPN sem kell: így jutnak könnyebb lobby-hoz a Warzone játékosok

2024.04.23. – A Warzone és Modern Warfare III meccsek összetétele mögött bizony komoly algoritmus áll.…

46 perc telt el azóta...

Tiltólistára rakhatjuk az agyérgörcsöt okozó Fortnite emote-okat

Bódi Dániel 2023.04.23. - Az online multiplayer játékok szerves része az ellenfél idegesítése. Ha ez…

2 óra telt el azóta...

Forradalmi új funkciót kaphat a PS5 haptikus kontrollere

Bódi Dániel 2023.04.23. - Bár a Sony néhány éve forradalmat ígért a vadiúj, haptikus visszacsatolással…

3 óra telt el azóta...