EA Sports FC

Már elérhetőek a Rulebreakers első csapatának lapjai

A tegnapi napon megkaptuk az első nyomokat az új Rulebreakers csapatról. Azt kell mondanom tökéletesre vizsgáztam, hiszen mind a három lapot eltaláltam.

Sok meglepetést nem hozott az este, hiszen minden lapról már a megjelenés előtt tudtunk. Az újdonságot talán az SBC és objective lapok hozták, hiszen ezekről előzetesen nem volt információnk. Aki nem lenne tisztában, az esemény lényegével azoknak röviden összefoglalom. A Rulebreakers alatt megváltoznak a lapok összetételei. Egyes játékosok lassabbak lesznek, de sokkal jobb lövési mutatókat kapnak, míg mások gyorsulnak és például a labdavezetésből veszítenek. Egy teljesen új arcát ismerhetjük meg egyes játékosoknak. Tavaly például kaptunk egy nagyon gyors Harry Kanet, egy agilis Lukakut, vagy egy vadállat Douglas Costát.

Idén is ugyanazok a szabályok. Ismét visszatért a Player Pick SBC, amivel mi dönthetjük el, melyik típusú Nkunkut szeretnénk. Erről a lapról majd a holnapi napon írok részletesebben.

Te melyik Rulebreakers lapra pályázol?

LEETeszteltük

Korábbi cikkek

Íme a PC-történelem 4 legborzalmasabb, semmire se való videokártyája

RP 2023.10.05. - Ha megnézzük a jelenlegi videokártya-piacot, akkor könnyű elfelejteni, hogy bizony nem csak…

3 óra telt el azóta...

Megadta magát az Apple: iPhone-ra is jöhetnek a retro emulátorok

Gábor János 2024.04.07. - Az App Store szabályainak módosítása, amit az Apple Insider szúrt ki,…

4 óra telt el azóta...

Eldobod az agyad: új CoD-ot és Gears of Wart mutathat be az Xbox

Gábor János 2024.04.07. - A Microsoft a jelek szerint azt tervezi, hogy a hagyományos nyári…

4 óra telt el azóta...

A batbimbók nyomában – Miért kapott mellbimbókat Clooney Batmanje?

Bódi Dániel 2023.10.04. - Tyúú, hogy mekkora katasztrófa volt a Batman és Robin! Te jóságos…

4 óra telt el azóta...

Star Wars Outlaws: jön az új előzetes, amiből minden kiderülhet

Gábor János 2024.04.07. - Nem elég nagy a csinnadratta a franchise új Ubisoft játéka körül,…

5 óra telt el azóta...

Vajon tényleg egy szimulációban élünk? – A „valóság” csak egy Mátrix?

Gábor János 2023.10.03. - Sokan bíznak benne, hogy egyszer jön egy nagy ébredés, és kiderül,…

5 óra telt el azóta...