Tech/Tudomány

Íme a PC-történelem 4 legborzalmasabb, semmire se való videokártyája


RP

2023.10.05. – Ha megnézzük a jelenlegi videokártya-piacot, akkor könnyű elfelejteni, hogy bizony nem csak az AMD, Nvidia és Intel hármasa létezett. Éppen ezért a mai összeállításban olyan kártyák is felbukkanhatnak, melyek nem a fenti trióhoz köthetőek. A DigitalTrends csapata nem másra vállalkozott, mint a történelem legrosszabb videokártyáinak összegyűjtésére. Ez persze nem egy univerzális fogalom, hol a kártyák teljesítménye, hol az alkalmazott megoldások kvalifikálták az egységeket a lenti listára. A lenti felsorolás után máris jobb szájízzel nézhetünk rá a mai felhozatalra, igen, még a sokszor leteremtett RTX 4060 Ti-ra is. Kiemelték, hogy direkt választottak olyan gyártókat is, melyek manapság már nem léteznek, hiszen könnyen lehet, hogy éppen egy-egy ilyen példány taszította őket az ismeretlenség homályába.

Nézzük is a történelem négy legrosszabb videokártyáját!

Intel740 – Régen is volt Intel videokártya

Bizony, az Arc Alchemist széria nem az Intel első próbálkozása. Az 1990-as évek közepén az Intel is szeretett volna egy szép nagy szeletet hasítani magának a 3D piacból. Az Intel740 vagy i740 1998 elején érkezett meg a boltok polcaira. Egy 350 nanométeres gyártástechnológiára épült chipet kapott, az interfész pedig még az akkoriban népszerű AGP volt. Akkor még ígéretes próbálkozás volt ez a PCI (nem PCIe!) csatlakozóhoz képest, ám hamar kiderült, hogy nem ez lesz a jó út. Ez is hozzájárult a bukásához, de nem ez volt a fő ok. A 2-8MB VRAM a többi gyártóhoz képest már akkor is karcsú volt és ezen az AGP interfész sem segített. A 3D grafikák megjelenését sem minden esetben tudta biztosítani, rengeteg artifact és képhiba jelent meg a monitorokon. Nem véletlenül nem próbálkozott sokáig a cég.

S3 ViRGE

Az S3 ViRGE egységet a gyártó úgy reklámozta, hogy ez a világ első 3D grafikus gyorsítója. Ez nem volt hazugság, valóban az egyik első ilyen videokártya volt a piacon. A teljesítménye 2D-ben kiváló volt, ám 3D feladatok alatt bizony elhasalt. Ez sem lett volna annyira hatalmas probléma, ám a cég értelemszerűen a 3D feladatokra építette fel a teljes marketinget. Sok esetben a szoftveres(!) gyorsításnál is lassabban végezte a munkát 3D alkalmazásoknál, játékoknál  a GPU, gyakorlatilag használhatatlan volt arra, amire kitaláltak. Itt sem meglepő a bukás ténye.

Nvidia GeForceFX 5800 – A videokártya, amit még az Nvidia is beoltott

Az Nvidia GeForceFX 5800 az első és egyetlen olyan GPU, melyről maga a cég is készített egy videót, amiben kigúnyolták a kártyát. Az Nvidia hatalmas reményekkel vágott bele az FX szériába, a DirectX 9 hajnalán elsők akartak lenni mindenben. Ekkoriban még jóval szorosabb volt a verseny az AMD-hez (akkor még ATI) képest, így nem engedhettek meg maguknak hibákat.

 

A kártya papíron kiváló volt, ám a valóság nem ezt mutatta. A DirectX 8 játékokban szépen muzsikált, ám bizonyos DirectX 9 címeknél már elvérzett. Az ATI Radeon 9700 Pro ekkoriban sokkal csábítóbb alternatíva lehetett a gamerek számára. A legnagyobb baj azonban a kártya zaja volt, az innovatív hűtőmegoldás elképesztő hanggal járt. Azóta is a valaha gyártott leghangosabb videokártyák egyike.

3dfx Voodoo Rush

A 3dfx egykor az Nvidia és az ATI félelmetes és komolyan vehető riválisa volt. Az 1990-es évek elején vált híressé, és mint számos más GPU-gyártó abban az időben, meglovagolta a 3D grafika hullámát, hogy aztán az maga alá is temesse a céget. A Voodoo Rush a gyártó korábbi, Voodoo 1 utódja volt, 2D és 3D magokat is találhattunk a kártyán, eltérő gyártóktól. Ahogy az lenni szokott, papíron ez a kártya is remek ötletnek bizonyult, ám a mindennapi használat során rengeteg probléma felmerült. Kompatibilitási problémák, képhibák és erőteljes melegedés jellemezte a kártyát. Ezt követően a cég még gyártott néhány videokártyát, például a saját hálózati adapterrel rendelkező Voodoo 5 6000-et. 2002-ben aztán teljesen megszűnt a gyártó, az Nvidia vásárolta fel a szellemi hagyatékot.

Ezt is olvasd el:

Arpi

Korábbi cikkek

Megadta magát az Apple: iPhone-ra is jöhetnek a retro emulátorok

Gábor János 2024.04.07. - Az App Store szabályainak módosítása, amit az Apple Insider szúrt ki,…

18 perc telt el azóta...

Eldobod az agyad: új CoD-ot és Gears of Wart mutathat be az Xbox

Gábor János 2024.04.07. - A Microsoft a jelek szerint azt tervezi, hogy a hagyományos nyári…

51 perc telt el azóta...

A batbimbók nyomában – Miért kapott mellbimbókat Clooney Batmanje?

Bódi Dániel 2023.10.04. - Tyúú, hogy mekkora katasztrófa volt a Batman és Robin! Te jóságos…

59 perc telt el azóta...

Star Wars Outlaws: jön az új előzetes, amiből minden kiderülhet

Gábor János 2024.04.07. - Nem elég nagy a csinnadratta a franchise új Ubisoft játéka körül,…

2 óra telt el azóta...

Vajon tényleg egy szimulációban élünk? – A „valóság” csak egy Mátrix?

Gábor János 2023.10.03. - Sokan bíznak benne, hogy egyszer jön egy nagy ébredés, és kiderül,…

2 óra telt el azóta...

Az 5 leggyomorforgatóbb dolog, amit a YouTube-on láthatsz

Gábor János 2023.10.02. - A legnagyobb videó megosztón annak ellenére is elérhetnek sokkoló tartalmakat a…

3 óra telt el azóta...