Film/TV

Algoritmus manipulálással úszná meg a Netflix a Cukorfalatok pedofil-botrányát

Maïmouna Doucouré rendezőnő által vászonra álmodott saját gyerekkorából és a jelenkor egyik legnagyobb társadalmi problémájából táplálkozó filmje az utóbbi évek egyik, ha nem a legnagyobb botrányát szító mozgóképes alkotása lett.

Amikor 2020-ban a Netflix a kínálatára tűzte a rendkívül felkavaró, de keményen húsba maró és végletekig valóságos Cukorfalatok című alkotást, a blockbustereken és rágógumi tartalmakon edződő önjelölt SJW-k azonnal rávetették magukat. Pedofíliát, gyermek-pornográfiát és fiatal lányok tárgyiasítását kiáltottak rá úgy, hogy a filmet nagy részük még csak nem is láthatta, hiszen annak megjelenése előtt megkezdték a totális bojkottját. Erről mondjuk nem kicsit tehetett a Netflix is, hiszen a film eredeti plakátját egy igen provokatívra cserélte, ami joggal verhette ki sokaknál a biztosítékot.

Több petíciót indítottak, beperelték a szenegáli-francia rendezőnőt és a streaming szolgáltatót is megfenyegették, csak hogy a filmet ne mutassák be. Szerencsére végül nem jártak sikerrel, a Cukorfalatok felkerült a kínálatba, aki pedig látta a Sundance filmfesztiválon is díjazott művet rendkívül sokat tanulhatott egy olyan társadalmi rétegről, problémáról és életszakaszról, amelyet a nagynevű filmesek valamiért nagyon messzire kerülnek.

 

A Netflix pedofil-botránya viszont azóta is tart, aminek a platform kisebb-nagyobb sikerrel próbálja elejét venni – nem pont a legjobb módszerekkel. A The Verge mutatott arra, hogy a szolgáltató ugyan nem tervezte levenni a filmet, de mindenképpen megpróbálták eltussolni, de legalábbis törekedtek arra, hogy minél kevesebb embernek ajánlja.

Mindezt úgy tette, hogy manipulálta a saját algoritmusát, illetve eltávolította a “hamarosan megtekinthető”, a “népszerű keresések”, a “hasonló találtatok” és a “cuki” kategóriákból.

Vagyis a Cukorfalatokat csak akkor lehet/lehetett megtalálni, ha konkrétan a címére keres rá valaki.

Mindez azért is aggasztó, mert így nagy valószínűséggel megvolt az akarat a Netflix részéről, hogy behódoljon a botránynak és az eltörlés útjára lépjen, csak valószínűleg egy szerződés ezt gátolta. A streaming szolgáltató még nem kommentálta a The Verge vádjait, de meglepő volna, ha megcáfolnák.

Pedig a film nemhogy nem népszerűsíti a pedofíliát, de a közösségi média (TikTok, Instagram, Facebook, Snapchat stb) és úgy általában a trash médiaélmény olyan súlyos hatásaira és következményeire hívja fel a figyelmet, amelytől nagyon nehéz megvédeni a pubertás korba lépő gyerekeket, de valamiért soha senki nem beszél róla. Kivéve Maïmouna Doucourét és a Cukorfalatokat, amely megbotránkoztató, súlyos, nehezen emészthető és kifejezetten kényelmetlen, de mindemellett és sajnos – nagyon is valós.

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

CoD-osok figyelem: Egy játékos megalkotta az ultimate FPS kontrollert

2024.04.01. - Nagyon régóta megy a vita az FPS játékok körül, hogy kontrollerrel vagy billentyűzettel…

3 óra telt el azóta...

Figyelem: Jönnek a REKLÁMOK a Discordra, már napokon belül

2024.04.01. - Hogy egy kicsit kontextusba helyezzük a dolgokat, a Discord 2025-ös indulása óta azt…

3 óra telt el azóta...

Boldog szülinapot, Gmail! Sokan poénnak hitték, ma a legnagyobb óriás

Gábor János 2024.04.01. - Poénnak gondolták a felhasználók azt, hogy a Google e-mail szolgáltatást indít,…

4 óra telt el azóta...

Apple: ennyivel rosszabb a régi iPhone-od, mint az új

Gábor János 2024.04.01. - Azzal a könnyed felütéssel népszerűsíti új, összehasonlító aloldalát az Apple, hogy…

5 óra telt el azóta...

Igazán ütős Field Uprade-et hoz el Rebirth a Warzone új szezonjában

2024.04.01. - A Warzone és Modern Warfare III soron következő szezonjától már csak néhány nap…

6 óra telt el azóta...

Ennek a processzorhűtőnek még a monitorodnál is jobb képernyője van

2024.04.01. - Manapság a PC-s felhasználókat két nagy csoportra oszthatjuk fel. Az egyik tábor a…

7 óra telt el azóta...