Gaming

Akár így is kinézhet majd Odin a God of War: Ragnarökben

Sajnos még egy kicsit várnunk kell a God of War: Ragnarök megjelenéséig, ami ha tegnap jelent volna meg is késő volna. A nagy várakozás közepette azért egy-két dologról már lerántották a leplet, például hogy a történet központjában Atreus fog állni, de már az is egészen biztos, hogy a Ragnarök pontot fog tenni az északi mitológiának a végére is.

Könnyen meglehet, hogy végérvényesen, de legalábbis egészen gyanús, hogy Kratos a görög után a skandináv istenségek végét is elhozza. Ez pedig azt jelentené, hogy az előző résznél több viking istenségbe fogunk belebotlani, sőt, a sztori egy pontján még Asgardba is eljutunk majd, ahol minden bizonnyal magával a főistennel, Odinnal is találkozunk majd.

A múlt havi roppant izgalmas bejelentő eseményt követően a Santa Monica stúdió fejlesztői megosztottak néhány karakterképet, melyek között teljes terjedelmében láthattuk a villámok és a mennydörgés istenét, Thort is, aki megannyi internetes, tehát kevésbé fontos és meghatározó vita szítója volt. Pontosabban a pocakja volt az, ami többeknek nem tetszett, de szerencsére nem az ilyen ENBEREK ízlésére készítik a játékot.

De szó mi szó, sokan mellette kíváncsiak Odinra is, akit szinte biztosan a játékban fogunk először látni, vagyis egy ideig nem fogunk még megismerkedni vele. Sebaj, hiszen egy roppant tehetséges művész fogta a közzétett karakterrajzokat, és azok alapján elképzelte, hogyan nézhet (nézhetne) ki Thor és Loki apja a játékban, akinek Richar Schiff lesz a szinkronhangja. Az elkészült kép pedig egészen meggyőző, sőt, tökéletesen illeszkedne a God of War világába.

Sajnos, nem sajnos, a végleges Odin nagy valószínűséggel nem így fog kinézni, mindenesetre könnyen előfordulhat, hogy lesznek majd szembetűnő hasonlóságok. 2022-ben kiderül.

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

2 óra telt el azóta...

Több milliárd, a Chrome inkognitó módjában gyűjtött adatot töröl a Google

Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…

4 óra telt el azóta...

Ezekkel a játékmódokkal startol a Warzone Season 3: itt a Rebirth Ranked

2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…

5 óra telt el azóta...

Sosem volt még ilyen olcsó hazánkban az RTX 4070 Super, de nem árt sietni

2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…

5 óra telt el azóta...

Tovább nehezítik a Counter-Strike 2 skin cseréket, rengeteget kell várni

2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…

6 óra telt el azóta...

Előbb érkezhet a PCIe 7.0, mint gondoltuk: ezért szólhat igazán nagyot

2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…

6 óra telt el azóta...