Tech/Tudomány

Ezért elérhetetlen az összes Facebook szolgálatás – Megreccsent a fél internet

Hétfő este, magyar idő szerint fél hat környékén az emberek többsége nagy valószínűséggel megijedt, hogy valami nem jó az internetével. Nem mentek át a Messenger üzenetek, nem jöttek be az Instagramon posztolt képek. Szerencsére hamar kiderült, hogy „csak” a Facebook és a cégóriás köré felhúzott szolgáltatások álltak le globálisan.

Az első pillanatokban sokan azt gondolták, hogy a múlt heti Slack kibertámadáshoz hasonlóan a Facebookot is ostromolja valamelyik hackercsoport, ám a Facebook Twitter bejegyzése nem említett ilyesmit. A Facebook, Messenger, Instagram hármas mellett például a VR szolgáltatásokért felelős Ocolus részleg is elérhetetlen volt, így nyilvánvalóvá vált, hogy komoly hibáról beszélhetünk.

 

A szakértők szerint a leállást a Domain Name Systemmel kapcsolatos, mely azért felel, hogy a webcímeket átirányítsa a mögötte álló szerverek IP címeire. Ennek kiesése esetén a különböző domainek egyszerűen cél nélkül léteznek a világhálón, hiszen a böngészők, az alkalmazások és a háttérfolyamatok maguktól nem tudja kitalálni mely szervert is keressék fel. Ehhez használják a Twitter üzenetben is szereplő BGP protokollt a különböző hálózati eszközök.

 

Természetesen az internet népe ezúttal sem volt kíméletes, rengeteg mém születetett a témában. Az egyik kedvencünk a fenti, hivatalos Call of Duty poszt, melyben a Warzone egyik HUD elemjére illesztették rá a közösségi oldalakat.

A szolgáltatások a bejegyzés megjelenésének időpontjában (~21:00) sem keltek életre. Reméljük mindenki hasznosan töltötte a kieső időt, legalább volt egy nyugodt esténk. 

Arpi

Korábbi cikkek

Ez egy hordozható PlayStation 1, ami egy kontrollerből készült

2024.04.05. - A 90-es években óriási dolog volt, ha volt otthon vagy a haveroknál egy…

24 perc telt el azóta...

8300 helyett INGYENES lesz az utóbbi évek egyik legjobb sci-fi játéka

Gábor János 2024.04.05. - Újabb nagyvonalú ajándék érkezik a Steammel folyamatosan versengő Epic Games Store-tól.…

54 perc telt el azóta...

Sötét fordulattal folytatódik az egyik legérdekesebb Star Wars-sorozat

Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…

12 óra telt el azóta...

A San Andreas fejlesztője 20 év után rántotta le a leplet a játék egy vicces titkáról

Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…

14 óra telt el azóta...

Úgy tűnik, hogy a 2024-es Call of Duty még a loadoutokon is alakít

2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…

14 óra telt el azóta...

Érkeznek az új AMD CPU-k, a régi alaplapok tulajdonosai is örülhetnek

2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…

15 óra telt el azóta...