Call of Duty

Megvannak a pontos időpontok! – Ekkor startol el a Warzone Season 6

Most már tényleg csak pár napot kell aludnunk, hogy kezdetét vegye a Call of Duty: Warzone és Cold War utolsó közös szezonja. A roadmapnek hála már több dolgot is tudunk: érkezik legalább 5 új fegyver, Mason lesz a Battle Pass-ban feloldható Operator, illetve néhány in-game funkció is változtatásokon megy keresztül. Bővebb információt >IDE< kattintva érhetsz el ezekről.

Már ismerhetjük a pontos frissítési dátumokat is!

Ahogy megszokhattuk ismét két lépcsőben megy végig az update folyamata. A pontos frissítési méreteket még nem ismerjük, várhatóan szerdáig ezt is publikálják majd a Call of Duty fejlesztői. A frissítés menetrendje:

  • Október 6-án, magyar idő szerint reggel 6 órakor megérkezik a frissítés a Cold War játékmódhoz
  • A Warzone frissítés október 7-én érkezik majd meg, szintén a szokásos 6 órás időpontban

A Warzone frissítéssel együtt indul majd mindkét módban a Season 6 tartalmi része. Az előző szezonokból kiindulva már a Cold War frissítés után is tartalmas leakekkel árasztanak majd el minket az adatbányászok, melyekről azonnal igyekszünk is majd beszámolni. Reméljük méltó búcsút vehetünk majd Verdansk pályától, hiszen valamikor novemberben a Pacific nevű sziget veheti át a helyét.

Arpi

Korábbi cikkek

Íme az új Prince of Persia, ami merőben más, mint bármi a szériában

Bódi Dániel 2024.04.10. - Nem mondhatjuk, hogy tobzódnánk a nagyobb költségvetésű Prince of Persia játékokban,…

6 óra telt el azóta...

⚡ 16 fantasztikus játékot kapnak a PS Plus előfizetők áprilisban ⚡

Bódi Dániel ⚡ = villámhír. Kevés szöveg, csak a lényeg, gyorsan. 2024.04.10. - A Sony…

8 óra telt el azóta...

A Call of Duty legújabb skinje többe kerül, mint a teljes játék

2024.04.10. – A Call of Duty címek a Warzone megjelenése óta hatalmasat változtak. Nem titok,…

8 óra telt el azóta...

Minden idők egyik, ha nem a legjobb játékadaptációja lett a Fallout-sorozat

Bódi Dániel 2024.04.10. - A címet olvasván valószínűleg sok Arcane-rajongó félrenyelte a nokedlit, szóval gyorsan…

8 óra telt el azóta...

Kihagyhatatlan áron vihető most itthon is az egyik legjobb AMD gamer CPU

2024.04.10. – Az AMD 2022 márciusban bejelentette, hogy azon év áprilisban érkezhet meg a korábbi…

8 óra telt el azóta...

A Valve nem kegyelmez: 180 millió forintnyi CS2 skin repült a kukába

2024.04.10. – Az senkit nem lep meg 2024-ben, hogy brutális pénzek mozognak a Counter-Strike 2…

9 óra telt el azóta...