A Sony egy új és kifejezetten hasznos funkciót próbálgat, amely keretében órákat játszhatunk bizonyos címekkel még azelőtt, hogy megvennénk őket.

Egy időben kifejezetten népszerűek voltak a játékdemók, melyekkel a játékosok még az adott címek megvásárlása előtt meggyőződhettek arról, hogy kell-e ez nekik, avagy sem. Ez a szokás viszont idővel teljesen kikopott, mígnem néhányan előálltak az időkorlátos megoldással, amelyet most a Microsoft után a Sony is meghonosít az újabbik konzolján.

A Sony bejelentette ugyanis a PlayStation 5 legújabb funkcióját, amely keretében órákat játszhatunk a játékokkal, mielőtt megvennénk azokat.

A funkciót Game Trials-nak nevezték és jelenleg csak két játék kapott benne helyet, a Death Stranding Director’s Cut, illetve a Sackboy: A Big Adventure. Ami különösen dicsérendő, hogy nem csak amolyan parasztvakítás a dolog, tehát nem 1-2 órácskányi játékidőről van szó, hanem 5-6 órákról – ami valljuk be, egyáltalán nem kevés. A játékokra viszont nem próbálhatunk rá az idők végezetéig, ami azt jelenti, hogy október 28-án kikerülnek a Game Trials-ból – őket vélhetőleg két újabb játék váltja majd, de erről nem tudni még biztosat.

Üröm az örömben, hogy valamilyen rejtélyes oknál fogva már a letöltés elindításakor elkezd ketyegni az óra, illetve még csak Kanadában és Angliában érhető el.

https://twitter.com/PS_Studios_WW/status/1444194726924759041?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1444194726924759041%7Ctwgr%5E%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Fgamingintel.com%2Fhow-trial-game-ps5-full-list%2F

Minderre nem mellesleg kifejezetten szükség is volt, hiszen a Sony a PS-ös játékokat a korábbinál drágábban adja, ami a világ nyugatabbik féltekén még nem egy akkora probléma, számos más ország játékosainak – köztük a magyarokkal – viszont már az. Legalábbis egyáltalán nem elhanyagolható azoknak a játékosoknak a száma, akik kétszer is meggondolják, hogy kiadjanak-e egy-egy címért közel 30 ezer forintot.

A Game Trials számukra óriási segítség lesz eldönteni ezt a kérdést, de arra is remek lehet, hogy olyan alkotásokat próbáljanak ki a PS5 tulajok, melyeket egyébként nem zsákolnának be maguktól. A legjobb pedig, hogy a fejlődés, a mentési adatok és a trófeák mind átkerülnek a teljes játékba, ha a próbaidőszak lejárta után úgy döntünk, megvesszük valamelyik címet.

via – Push Square, GamingIntel, GamingBible

×