Az űrnél hidegebb és csöndesebb hely aligha van, a NASA-t azonban még ez sem gátolta meg abban, hogy egészen elképesztő futurisztikus muzsikát kreáljon néhány űrfotóval. Nem, nem értetted félre, a NASA tényleg zenét csinált a fekete lyukakról és galaxisokról röntgenteleszkóppal más eszközök által készült űrfotók alapján.

Ezt az eljárást szonifikációnak nevezik, mely lényege, hogy a megfigyelt adatokat, a képen látható különböző formációkat hanggá alakítják át. A technológia amolyan radarként pásztázza a képeket, és közben hanggá alakítja azt.

A rádióadatok mélyebb hangmagasságúak, mint a röntgensugarak, ami az elektromágneses spektrumban elfoglalt frekvenciatartományukat tükrözi, de a fekete lyukból kiinduló hatalmas energiarészecske-sugarak és a galaxis belsejében lévő hatalmas forró gázfelhők háttérhangjának frekvenciája és intenzitása is változik, míg a csillagokat egy csilingelő hanggal jelzik.

A három szonifikációs muzsika egyikét a Virgo-halmaz Messier 87 nevű elliptikus galaxisa szolgáltatja, amely közepén nem mellesleg a 2017-ben elsőként megörökített szupermasszív fekete lyuk is található.

A második szonifikáció a minteg 9000 fényévnyi távolságra található Cassiopeia csillagképben található Tycho szupernóva maradványai alapján készült. Mivel ez teljesen más összetételű, mint a Messier, így a hangzása is megváltozik, sűrűn tömörített, magas hangmagasságú csilingelő hangokat produkál a háttérben alacsony frekvenciájú zümmögéssel. Érdekesség, hogy a szupernóvát 1572-ben fedezték fel, pont akkor, amikor felrobbant, ami emiatt hónapokon át az egyik legfényesebb pontja volt az éjszakai égboltnak.

A harmadik és egyben utolsó, de talán legzenésebb szonifikációt a tőlünk 20.000 fényévre a Carina csillagképben található Westerlund 2 halmaz alapján készült. A rendszer kifejezetten fiatalnak számít, hiszen mindösszesen csak 1-2 millió éves lehet, cserébe a legforróbb és legnagyobb tömegű csillagok is itt találhatók.

via – Space.com, Wikipédia