Tech/Tudomány

Mentsd a dátumot: Ekkor jelenik meg a Windows 11

A Windows 11-et ugyan már most elérhetik azok, akik nem bírják kivárni a hivatalos megjelenést, cserébe viszont számolni kell a felmerülő hibákkal. Szerencsére a kevésbé kísérletezős kedvűeknek is van egy lehetőség arra, hogy rápróbáljanak az új rendszerre, de az csupán amolyan felületi ismerkedőként funkcionál, mintsem tényleges „demóként”.

A türelmes kíváncsiaknak azonban ma érkezett a jó hír, a Microsoft ugyanis kitűzte végre a Windows 11 megjelenési dátumát, ami már nincs is olyan nagyon messze. Az előzetes pletykák alapján október közepén-végén érkezett volna, a redmondiak viszont nem várnának addig,

és az új Windows október 5-én meg fog jelenni.

Mindez csak a megjelenést takarja, az ingyenes frissítés várhatóan csak később és fokozatosan fog felajánlkozni a felhasználóknál. A Microsoft ez ügyben azt ígéri, hogy 2022 közepére mindenkinek ott lesz a Windows 11 a gépén, aki azt szeretné használni. Aki manuálisan telepítene annak  minden bizonnyal már október elejétől lesz rá lehetősége, amit kizárólag a Microsoft hivatalos felületein érdemes keresni.

Azok, akik továbbra is a 10-es rendszert nyúznák se keseregjenek, hiszen még évekig érkeznek rá a frissítések, ami a hivatalos információk szerint 2025. október 14-ig tart majd. Sőt, nagyon úgy tűnik, hogy azok is képesek lesznek feltelepíteni a 11-et, akiknek régebbi PC-jük van.

via – HVG

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Így néznének ki a világ országainak saját Pókemberei – MAGYAR is van

RP 2023.10.02 – A 2022-es évben utat tört magának az AI és bizony 2023-ban sem…

4 óra telt el azóta...

Olyan titkot rejtenek az iPhone-ok kijelzői, amit magunktól sosem találnánk

Bódi Dániel 2023.10.01. - A gyártók részéről bevett szokás, hogy a gyártási folyamatot megkönnyítendő mindenféle…

5 óra telt el azóta...

A leghíresebb zenészek rúgják az AI-t: Billie Eilish, Katy Perry is beszállt

Gábor János 2024.04.06. - Óriási a cirkusz a zenegeneráló AI-k miatt, hiszen azokat - a…

6 óra telt el azóta...

30+-os gamer vagy? – 5 fontos szabály, amit jó, ha még most megfogadsz

Bódi Dániel 2022. 10. 21. - Annyira jó végre egy olyan világban élni, ahol nem…

6 óra telt el azóta...

Jön a Mandalóri a moziba – premierdátumot kapott egy sor Disney-film

Gábor János 2024.04.06. - Frissítette a következő pár évben megjelenő filmjeinek naptárját a Disney, így…

6 óra telt el azóta...

Siess: néhány AAA cím csak pár napig olcsó PS-re – akár 75% off!

Gábor János 2024.04.06. - Nagyon jól jársz a PS Store legújabb akciójával, amiben 20-75 százalékkal…

7 óra telt el azóta...