A Vodafone a napokban egészen nagy újításon esett át, aminek egyik legörvendetesebbike az eSIM-re való váltás lehetősége.

Változások köszönnek be a Vodafone-nál, ugyanis a vállalat hamarosan bevezetheti az eSIM-ek használatát a hagyományos kártyás megoldás helyett.

Az eSIM-es rendszerrel a Telekom ügyfelei már három éve barátkozhatnak, de a Voda ezidáig még nem szánta rá magát a lépésre. Ez változik meg most, a Szifon ugyanis kiszúrta, hogy a 2021. július 31-én hatályba lépett új szerződési feltételekben már konkrétan említik az eSIM-eket is (3.1.3-as és 4.1.1-es bekezdés).

Ezután pedig már a myVodafone SIM-kártyás szekciójában is megjelent az elektronikus SIM (hivatalosan embedded SIM) opció, igaz, arra még online nincs lehetőség átváltani. Ehhez személyesen kell elmennünk az ügyfélszolgálatra, ahol ezt kérhetjük, melynek egyszeri díja 2500 forint.

Mindez azt jelenti, hogy a Vodafone előfizetők hamarosan a hagyományos, mondhatni mobilemlékezet óta velünk lévő plasztikkártyákat lecserélhetik majd az eSIM-es megoldásra. Az eSIM-től sem kell nagyon félni, hiszen magán a telefon működését nem befolyásolja, a különbség csupán annyi, hogy nem egy kifejezetten erre kialakított foglalatba kell beletennünk, hanem csak egy előfizetői profilt kell letöltenünk a készülékre.

Ez amellett, hogy sokkal biztonságosabb mint a kártya (Brazíliában például SIM kártyákkal törik fel az iPhone-okat), sokkal környezetbarátabb, hiszen nem kell hozzá műanyagot felhasználni, ezáltal nem termelődik felesleges műanyag hulladék sem, illetve különösen praktikus is.

Az eSIM felhasználói profilt ugyanis nem csak a telefonra, hanem arra alkalmas okoskütyükre, például okosórára is le lehet tölteni, ami azt jelenti, hogy szinte minden telefonon tárolt adat jöhet velünk anélkül, hogy ahhoz lennénk kötve. Ennek természetesen szintén megvannak a maga veszélyei (például feltörik), de még így is sokkal biztonságosabb mint a régi megoldás.

Az eSIM tehát elérhető a Vodafone előfizetők számára is, amit első körben azoknak lehet érdekes, akik egyszerre több (arra alkalmas) okoseszközt is használnak.

https://leet.hu/?s=ICESHARK&post_type=product

×