A neves portugál edzőt megkérdezték, hogy mit gondol a világ legnépszerűbb battle royale játékáról, amiről természetesen el is mondta a kendőzetlen véleményét.

José Mouriho-t sokan sokféleképpen tudnák jellemezni. Van, aki szerint az egyik legnagyobb futball edző a világon, míg mások inkább pálcát törnének felette a heves természete és megszólalásai miatt. Bármilyen véleménnyel is vagyunk róla, az egészen biztos, hogy komoly eredményeket és tapasztalatot tudhat maga mögött, amit az idei idénytől kezdődően az AS Roma színeiben kamatoztathat.

A neves edző néhány napja a Roma Rapid Responses videósorozatában szerepelt, ahol olyanokat kérdeztek tőle, hogy mit gondol a történelmi Rómáról, az AS Roma szurkolóiról, a Stadio Olympico-ról és számos más, a városhoz és Olaszországhoz kapcsolódó dolgokat. Ezekre a kérdésekre pedig gyorsan, kvázi reflexszerűen kell válaszolnia, így ami a szívén, az a száján.

Egy ponton azonban feltették neki azt a kérdést, hogy mit gondol a Fortnite-ról, amire Mourinho nem nagyon türtőztette magát.

„Egy rémálom!”

– mondta a mester, majd azt is kifejtette gyorsan, hogy miért gondolja így. Azért „utálja” a battle royale játékot, mert a focisták folyamatosan ezzel játszanak, ami bizony nagy probléma tud lenni, ha másnap meccs van, de a játékosai még éjjel is azt a „szart” nyomják.

Mourinho a véleményével messze nincs egyedül. Egyre több szakember panaszkodik nyilvánosan amiatt, hogy a játékosokat egyszerűen nem lehet megfelelően fegyelmezni a játékok miatt, amiket sokszor titokban a szállodai szobáikban, akár a legfontosabb meccsek előtt is éjszakába nyúlóan pörgetnek.

Legutóbb például a francia nemzeti válogatottat felkészítő edzők és orvosok panaszolták el a nyilvánosságnak, hogy a játékosok mintha nem lenne holnap, éjjelenként online játékokkal játszanak, melyek miatt nem alszanak megfelelően. Itt érdemes megjegyezni, hogy nem csak a Fortnite pörög ilyenkor, hanem a FIFA és a Warzone is, amiket néhány sztárfocista még streamelni is szokott.

Mindez persze nem feltétlenül a videojátékok hibái, sokkal inkább a felelőtlen és a határokat, mennyiséget nem ismerő játékosoké. Mindenesetre a probléma valós, és amíg nem találnak ki megfelelő megoldásokat, addig sokat fogunk még hallani neves edzőket videojátékokat szidalmazni.

https://leet.hu/termekek/tarsasjatekok/

×