A linuxos Dota 2 frissítés árulkodott a dologról.

Kár tagadni, hogy az elmúlt évek során már maga a CS:GO fejlesztői gárdája is mémként kezelte a játék Source 2-re való frissítését. Pár éve volt egy időszak, amikor minden hajnali frissítésben már az új verziót várták a játékosok, ám folyamatosan csalódniuk kellett.

Úgy tűnik azonban, hogy a Valve műhelyében tényleg készülődhet valami!

Egy hónapja már észrevették a hozzáértők, hogy a Valve elkezdte tisztogatni a CS:GO fájljaiból az addigra már nem használt elemeket, például a “Scaleform UI” névre hallgató felhasználói felület darabkáit. Akkor nem tulajdonítottunk neki túl nagy jelentőséget.

 

Más perspektívába helyezheti a dolgot a Dota 2 linuxos verziójának csütörtök hajnali frissítése. Frissült a libengine2.so (-kicsit kisarkítva ez maga a Source 2-) fájl is, melybe bekerült a bűvös „csgo” szó is. Akármennyire is jelentéktelennek tűnik, ez lehet az eddigi legerősebb bizonyíték arra, hogy a fejlesztők már a Source 2 verziót tesztelgetik, hiszen más ok nélkül nem kellene találkoznunk a CS:GO kifejezéssel ebben a fájlban.

Érdemes kellő óvatosággal kezelni az információt, de úgy tűnik a Valve mégsem adta fel a népszerű FPS játék portolását az új játékmotorra.

Szerintetek jót tenne ilyen szintű vérfrissítés a játéknak?

https://leet.hu/termek/steelseries-apex-3-rgb-ip38-gamer-billentyuzet-64810/

×