A megjelenési dátum mellé játékmenet előzetest is kapott a már halottnak hitt Dying Light 2, ami a fejlesztési pokol ellenére is egészen remekül fest.

Nagyon kevés játéknak kell megszenvednie azt a fajta fejlesztési poklot, amelyben a Dying Light második részének kellett kínlódnia. Ezek közül a játékok közül pedig még kevesebb éli meg a tényleges megjelenést, melyekből aztán még annál is kevesebb lesz egyáltalán értékelhető minőségű.

A Techland azonban nem adja fel, és egy egészen látványos játékmenet bemutató kíséretében rántották le a leplet az immáron Stay Human alcímet viselő Dying Light 2 megjelenési dátumáról. Az előzetesben természetesen minden olyan elhangzik, amit ilyenkor kötelezően el kell mondani: nagyfokú szabadság, a döntéseknek pedig komoly következményei lesznek – a Cyberpunk fiaskó viszont alaposan megedzette a marketinges ellenállóságunkat. Ugye?

Megjelenési dátum: 2021. december 7.

 

A parkour természetesen itt is központi játékelem lesz, főleg este, amikor tényleg minden létező csúfság az utcára vonul, ilyenkor pedig nem igazán ajánlatos megállni nézelődni. A rémségek között lesznek teljesen újak is, melyek között akadnak olyanok, amik első ránézésre simán utánunk másznak majd, ha kell.

Lesznek különböző frakciók, csoportosulások – a Renegades, Peacekeepers és Nightrunners -, melyeknek igen nagy szerepe lesz a játékban, nem is olyan meglepő, hogy csatlakozhatunk is valamelyikhez. Mindegyik frakció más és más karaktereket mutat be, teljesen más küldetésekkel, ezeknek pedig – a játékmeneten túl – döntő szerepük lesz a végkifejletre.

A Dying Light grafikájára sem lesz túl sok panaszunk, pár valamiért ez ilyen keleti blokkos sajátosság, hogy a karaktermodellek kicsit gumi-gyurmaszerűnek hatnak az egyébként átlagon felüli környezethez képest – bár igaz, hogy ezen a téren is óriási az előrelépés. Az akció tulajdonképpen marad a megszokott, leginkább közelharci fegyvereket fogunk használni, melyeket tetszés szerint módosíthatunk, de lehetőségünk lesz lopakodni is.

Mindezek természetesen nagyon jól hangzanak, és még csak nem is lehetetlen őket kivitelezni, ismerve azonban a fejlesztés körülményeit, érdemes nem felülni a hype-vonatra és megvárni az első kritikákat. Úgy pedig főleg, hogy a Techland december 7-én PlayStation 4-re és Xbox One-ra is kiadja a játékot.

Te mit gondolsz a Dying Light 2-ről? Csalódás, vagy remekmű lesz végül belőle?

×