Talán furcsa jelenség azt látni, hogy egy cég internetkávézók számára készít kártyákat. Talán jobb elnevezés lenne a gamer kávézó, amiből rengeteg van Kínában. A távol-keleti országban az emberek valamiért ilyen közösségi térbe szeretnek járni játszani, a gamer kávézóknak pedig igen komoly kultúrája van. Nem véletlen tehát, hogy Kínában a gyártók is felkészülnek arra, hogy netkávézóknak kínáljanak termékeket. A jelenlegi világjárvány miatt azonban a kínai netkávézók is haldokolnak, ezért is alakult át az egyik nemrég kriptovaluta-bányászfarmmá. A Colorful, mely egyébként korábban számos grafikus kártyát dobott piacra gamereknek, most úgy gondolja: már érdemes kedvezni a kávézóknak. Lehet, hogy már a nyitásra számítanak?
A Colorful kifejezetten az internetkávézók számára tervezte iCafe elnevezésű kártyáit.
A Colorful a legnagyobb GeForce partner Kínában, ám talán még így is kevesen számítottak rá, hogy megjelenik a Colorful iCafe – írja a Videocardz. Egészen pontosan a GeForce RTX 3060 Ti 8GB iCafe és az RTX 3060 12GB iCafe modelleket jelentették be, melyek egyedi kétventilátoros hűtőt kaptak. Mindkét kártya nagyjából egyformának látszik, de a GPU különbözik (GA104 és GA106).
Érdekesség, hogy ezek a kártyák nem kaptak díszes csomagolást, mivel ömlesztve juttatják el a gamer kávézókba.
Bízunk benne, hogy ezek a kártyák nem kerülnek bányászok kezébe, mivel ugye egyes kínai netkávézók már bejelentették, hogy kriptovaluta-bányászatra álltak rá, miközben kénytelenek zárva tartani.
Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…
Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…
2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…
2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…
2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…
2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…