Azt tudtuk, hogy Akali képes akár a teljes mapon keresztül átszökkenni, hogy lekövesse az ellenfelét, de hogy ezt Amumu is tudja, ez új.

A League of Legends mindig képes újdonságokkal és szórakoztató pillanatokkal meglepni. Láttatok már repülő múmiát? Nem? Akkor most mutatok nektek egyet. Amumu ugyanis a Bandage Toss használatával akár a teljes pályán képes átrepülni. Azonnali járat az ellenfél bázisára és valószínűleg a halálba.

flying amumu! (new akali skin confirmed?) from r/leagueoflegends

Amumu igazán közkedvelt szereplője lett a pre-seasonnek, így nem csoda, hogy sokat látjuk az Idézők szurdokában. Hősünk egy kevés élettel rendelkező Elise-t üldözött, amikor a recall animáció utolsó másodpercében ráfogott, hogy beszakítsa a hazatérését. Azzal nem számolt, hogy rosszul sül el a dolog, és inkább őt viszik az Óperencián is túlra.

 

A repülő múmia két torony lövést és egy Jhin csapdát is felszedett útközben, szóval nem volt épp felhőtlen a kalandja. Hivatalosan az interakciónak 2000 egység után meg kéne szakadnia, de ezek szerint az új frissítéssel ezek a szabályok megszűntek. Hasonlóra még Akali képes, viszont nála meg van az alternatíva, hogy újraaktiválja a képességét, szegény Amumu esetében ez egy nem választható opció.

Valószínűleg ez csak egy hiba, és a következő patch-ben visszahozzák a 2000 egység korlátot. Addig is vigyázzatok, hogy mikor kapaszkodtok rá egy ellenfélre, nehogy az ellenfél bázisába kössetek ki.

Ti szeretitek Amumut használni az új itemekkel, vagy inkább más hőst preferáltok?

 

×