Egyelőre kizárólag a tesztszerveren.

Talán a 9.1-es update volt a legrosszabb a PUBG életében, legalábbis a statisztikák most először csökkentek az új szezon ellenére. Épp ezért valami nagyot kellene végre villantaniuk a fejlesztőknek, lássuk ezúttal sikerült-e.

Cross motor

Korábban már láthattuk, hogy új motorokon is dolgoznak a fejlesztők, ezúttal pedig meg is érkeztek a Dirt Bike-ok. Ezen cross motorok segítségével sokkal könnyebben végigmehetünk a rosszabb utakon, domborzati tájakon, a Dirt Bike ugyanis egyrészt jól viseli az akadályokat, másrészt remekül gyorsul, a végsebessége viszont „csupán” 130 km/h. Karakinon kívül pedig minden pályán megtalálható lesz.

Lövöldözés vezetés közben

Akár csak az akciófilmekben, mostantól vezetés közben is etethetjük ólommal ellenfeleinket. A BRDM-en kívül bármilyen járműből szabadon lőhetünk, viszont kizárólag a kézifegyvereket használhatjuk.

A következő fegyvereket lehet előhúzni vezetőként menet közben:

  • Deagle
  • P18C
  • P1911
  • P92
  • R1895
  • R45
  • Skorpion
  • Flare gun
  • Sawed-off

Ezzel együtt a pisztolyok kaptak egy nagyobb ráncfelvarrást, átdolgozták a fegyverek sebzését és kezelését, ennek köszönhetően hatékonyabban használhatjuk majd a pisztolyokat a harcok során.

Meccskeresés

Több, korábban lezárt játékmódot is megnyitottak. Nálunk egyedül a TPP Duo került be a repertoárba a korábbi játékmódok mellé.

Battle Bride Pass

Ezúttal nem az újdonságokra, jelen esetben új pályára, hanem egyetlen játékosra fókuszáltak. Ezúttal Sadiya kalandjait követhetjük, egész pontosan 15 szinten keresztül. Minden elvégzett küldetésért XP-t kapunk, viszont csupán 28 napunk lesz a küldetések teljesítéséhez.

Lobby Chat

Immáron a Lobby-ban is beszélgethetünk társainkkal, a 9.2-es update új funkciójának köszönhetően. A csapatban mindenki számára megjelenik alul egy chatablak, aminek segítségével írásban is kommunikálhatunk immáron. A többi multiplayer játékhoz hasonlóan itt is szűrik az üzeneteket, így a sértésekkel ne is próbálkozzatok.

Skinek

Az update mellé pár új skin is érkezett. Ezúttal a motoros ruhák lesznek a középpontban, 4 egyedi szettel és 15 különálló ruhadarabbal.

A 2019-es PGC után idén ismét szabadon, újra megvásárolhatjuk a fekete-sárga-fehér szetteket. Itt viszont 1 szett és 5 ruhadarab került be a kínálatba.

A 9.2-es update egyelőre csupán a tesztszerveren érhető el. Amennyiben viszont nincs semmi probléma, jövőhéten az éles szerverekre is megérkeznek az újdonságok.

https://www.facebook.com/groups/pubghunkozosseg/

×