Riot az elmúlt hónapokban folyamatosan adagolta az újdonságokat a LoL-t illetően. Lezárult ugyanis a 10. szezon és kezdetét vette a 11. előszezonja.

Riot Games az elmúlt hetekben és hónapokban folyamatosan adagolta az újdonságokat a League of Legends-et illetően. Lezárult ugyanis a 10. szezon és kezdetét vette a 11. előszezonja.

Ezek nem egyszerű időszakok, ugyanis alapjaiban változik meg a játék ilyenkor. Vagy a rúnarendszer alakul át, vagy a teljes pálya, de az biztos, hogy szinte teljesen újra kell tanuljuk a mechanikákat. Ezúttal még szignifikánsabb változások érkeztek, új tárgyak és egy teljesen új rendszer landolt az éles szervereken a reggeli órákban

A ciklus, amit a játékosok megkaptak a 10.23-as frissítés. Már ez elkezdi szivárogtatni az újdonságokat a szerverekre, ám ez nem jelenti azt, hogy megkapunk mindent abból, amit jövőre tervez a fejlesztőcsapat. Majd csak valamikor 2021 januárjában fogjuk látni azt, hogy mire is kell majd számítanunk a 11. szezonban. Addig pedig folyamatosan szoknunk kell a módosításokat. Lesznek olyan hősök, akik a semmiből törnek majd a meta élére, valamint sajnos olyanok is, akik összerogynak majd az új rendszer nyomása alatt. Ez majdnem elkerülhetetlen lesz. Persze némiképp odafigyel a Riot a hősökre, több is átalakítást kap majd az alap statisztikái terén.

 

Új effekttel jó a móka

Egy új effekt is érkezett a játékba az új tárgyakkal, ami az Omni Vamp nevet kapta. A Vamp szócskából már a régi motorosok kitalálhatták, hogy valami olyasmiről van szó, ami különféle statoknak köszönhetően fog tudni elszívni életerőt. Eddig ilyen volt a Spell Vamp, vagy a Lifesteal, most ezek együttese fog megjelenni az Omni Vampben. Azok a karakterek, akik Omni Vampet fognak halmozni magukra, mind valós sebzésből, fizikai sebzésből, s mind pedig mágikus sebzésből képesek lesznek életerőt generálni. Ráadásul még halmozni is lehet majd ezeket.

Persze ez nem egy őrületesen erős mechanika, az ellenállások után fogja csak kalkulálni a rendszer a gyógyulást. Vagyis ha megsebzünk valakit fizikális sebzéssel, akkor azt a sebzést még a pajzs megtizedeli, s csak utána számol %-ot a rendszer, amiből végül életerőt kap karakterünk.

A legjobb újítások

S ha már nagyjából átvettük, hogy mire lehet számítani a jövőben és mire képes a játék egyik legújabb effektje, úgy gondolom, hogy ideje belevetnünk magunkat a konkrét újdonságokba. Bőven kaptunk Legendary és Mythic tárgyakat a fejlesztőktől, amik lényegében az elkövetkező egy évben biztosan meghatározzák majd a játékmenetet. Hatalmasat kellene hibáznia a rendszerrel a fejlesztőknek, hogy visszakozzanak, ilyesmire egyébként eddig még sosem volt példa.

Új bolt

Az egyik legjobb és eleinte legkellemetlenebb (igen, paradoxon) újítása a 10.23-as frissítésnek, az az új bolt megjelenése. A Riot Games átalakította a játékbeli bolt felhasználói felületét, valamint új lehetőségeket is kapott a menüpont. Elsőre nehéz átlátni, pláne ha 10 éve játsszunk a játékkal, ám az biztos, hogy hosszútávon profitálni fogunk belőle. Gyorsabb, szebb, személyre szabhatóbb. Csak bele kell öljük a játékórákat, hogy megszokjuk.

A Mythic tárgyak megjelenése

A lista elejére két abszolút egyértelmű újítást helyeztem. Nem azért, mert úgy gondolom, hogy ezek a legátütőbbek, hanem azért, mert ezek a legszignifikánsabbak. A Mythic tárgyak rendszere szintén újdonság és van mit tanulni rajta, viszont egy olyan új lendületet ad a játéknak, amire már rég szomjaznak a játékosok. Most jó pár hónapig teljesen újszerűnek fog hatni a játék, pláne, hogy minden hős új lehetőségekkel gazdagodott. Ugrándozó lövészek, lassító és stunoló midesek, valamint őrületesen erős tankok fognak dominálni a jövőben. Mi ez, ha nem egy izgalmas pont?

A lehetőségek tárháza

Az új tárgyakkal sokkal inkább úgy érződik a játék, hogy mi irányítunk. Valószínűleg idővel itt is kialakul majd egy meta, meg lesznek olyan effektek, amik erősebbek lesznek a többinél, de most mi ülünk még a volánnál. Eltervezhetjük, hogy mit szeretnénk kihozni a karakterünkből, s az új tárgyak lehetővé teszik számunkra, hogy kísérletezzünk. Ismét lazult egy kicsit a kötöttsége a játéknak.

Az új Jungle tárgyak megjelenése

Az új tárgyak lehetőséget adnak a Jungler játékosoknak arra, hogy végre ők is kreatívan játszhassák a játékot. Eldönthetik már a játék elején, hogy milyen jellegű Smite-tal szeretnének játszani, s utána a határ gyakorlatilag a csillagos ég.

https://www.facebook.com/groups/lolhungary/

×