Ideje felkészülni a Ryzen 5000 érkezésére.

Mostanában csak úgy pezseg a hardver szekció, aminek különösen örülünk. Ameddig az AMD kidobta az Intel-verő Ryzen 5000 szériát, addig a kékek mintha egy másik dimenzióból szemlélnék a történéseket. Azt tudjuk, hogy 2021 előtt nem számíthatunk az új Core i szériára, épp ezért az alsóbb kategóriát vette célba az Intel. Mindeközben jövő hónaptól már érkeznek is az új AMD processzorok. A jó hír, hogy továbbra is maradt az AM4 platform, viszont ebből nem következik egyenesen, hogy minden AM4 lappal kompatibilisek az új processzorok.

Előre leszögeznénk, hogy ideje már most elgondolkodni rajta, hogy milyen alaplappal vágunk neki a startnak, ugyanis november 5-én érkeznek az 5. generációs Ryzenek. Reméljük ez esetben valóban kaphatóak lesznek a termékek, ellentétben az RTX 3080/3090-nel szemben.

Mitől függ, hogy kompatibilisek-e az alaplapok?

Alapvetően az AMD 500 chipsetet ajánlja a gyártó, ami érthető, hiszen ez a legújabb generáció. Egész pontosan az A520, B550 és X570 chipset az ajánlott, ám jó hír, hogy az AMD 400-as chipsettel rendelkező alaplapok is kompatibilisek lehetnek. Ez utóbbi esetén a gyártón múlik, hogy mely lapokhoz készít friss BIOS-t.

blank

Az AMD 500-as chipsettel szemben az AMD 400-as chipset tulajoknak 2021-ig várniuk kell az első bétákra, legalábbis az AMD állítása szerint ekkora várhatóak az első béta BIOS-ok megérkezése. Ez persze részben a gyártókon, részben pedig az AMD-n áll. Azt elmondhatjuk, hogy nincsenek eget rengető különbség a két chipset között, ettől függetlenül a gyártók egyszerűen üzleti megfontolás alapján is döntenek a BIOS tervezésekor.

blank

Épp ezért az ASUS például már most leszögezte, hogy a Crosshair VII Hero esetén nem terveznek új BIOS-t. Ha esetleg nem értjük, hogy egy 100 ezer forintos alaplap esetén miért nem kapunk frissítést, az ASUS válaszlevelének következő sora hamar lerántja a leplet az szomorú valóságról: a gyártó azt ajánlja, hogy válasszanak inkább másik alaplapot, mint például a Crosshair VIII Hero vagy bármelyik B550 chipsetű ASUS lap is megfelel a célnak.

Milyen BIOS-ra lesz szükség?

Az AMD jó szokásához híven ezúttal is pontos leírást mellékelt. Egyelőre az AMD 400 chipset tulajdonosai kimaradnak a listából, ők ugyanis 2021 elején kapják meg az első béta BIOS-okat. Az AMD 500 chipset tulajdonosok pedig már akár most elkezdhetik tölteni az AGESA Combo-AM4 v2 1.0.8.0 vagy frissebb BIOS-okat. Ezek már kompatibilisek az új Ryzen 5000-es processzorokkal, viszont ha a legjobb teljesítményre vágyunk, akkor az AGESA Combo-AM4 v2 1.1.0.0 vagy újabb jelölésű BIOS-okra lesz szükségünk.

A kompatibilis alaplapok:

A gyártók java része már kiadta a friss lapokhoz tartozó AGESA v2 1.0.8.x BIOS verziót, sőt egyes gyártók már a teljesítmény-centrikus AGESA Combo-AM4 v2 1.1.0.0-ával is előrukkoltak. Ezeket a BIOS-okat az alábbi táblázatunkban találjátok:

Gyártó Chipset Típus AGESA v2 1.1.0.x AGESA v2 1.0.8.x
Asus
A520
TUF Gaming A520M-Plus Letöltés
Prime A520M-A Letöltés
Prime A520M-E Letöltés
Prime A520M-K Letöltés
Pro A520; -C / CSM Letöltés
B550
Prime B550-Plus Letöltés
Prime B550M-A (Wi-Fi) Letöltés
Prime B550M-A Letöltés
Prime B550M-K Letöltés
TUF Gaming B550-Plus Letöltés
TUF Gaming B550M-Plus Letöltés
TUF Gaming B550M-Plus (Wi-Fi) Letöltés
ROG Strix B550-A Gaming Letöltés
ROG Strix B550-I Gaming Letöltés
ROG Strix B550-F Gaming Letöltés
ROG Strix B550-F Gaming (Wi-Fi) Letöltés
ROG Strix B550-E Gaming Letöltés
X570
Prime X570-P Letöltés
Prime X570-Pro Letöltés
Pro WS X570-ACE Letöltés
TUF Gaming X570-Plus Letöltés
TUF Gaming X570-Plus (Wi-Fi) Letöltés
TUF Gaming X570-Pro (Wi-Fi) Letöltés
ROG Strix X570-E Gaming Letöltés
ROG Strix X570-F Gaming Letöltés
ROG Strix X570-I Gaming Letöltés
ROG Crosshair VIII Hero Letöltés
ROG Crosshair VIII Hero (Wi-Fi) Letöltés
ROG Crosshair VIII Impact Letöltés
ROG Crosshair VIII Formula Letöltés
ASRock
ASRock
A520
A520M Pro4 Letöltés
A520M-HDV Downlod
A520M-HVS Downlaod
A520M-ITX / ac Letöltés
B550
B550M-HDV Letöltés
B550M Pro4 Letöltés
B550M ITX / ac Letöltés
B550M Steel Legend Letöltés
B550 Pro4 Letöltés
B550 Phantom Gaming 4 Letöltés
B550 Phantom Gaming-ITX / ax Letöltés
B550 Extreme4 Letöltés
B550 Steel Legend Letöltés
B550 Taichi Letöltés
X570
X570 Pro4 Letöltés
X570M Pro4 Letöltés
X570 Creator Letöltés
X570 Taichi Letöltés
X570 Aqua Letöltés
X570 Extreme4 Letöltés
X570 Extreme4 WiFi ax Letöltés
X570 Steel Legend Letöltés
X570 Steel Legend WiFi ax Letöltés
X570 Phantom Gaming X Letöltés
X570 Phantom Gaming 4 Letöltés
X570 Phantom Gaming 4S Letöltés
X570 Phantom Gaming 4 WiFi ax Letöltés
X570 Phantom Gaming 4-ITX / TB3 Letöltés
Biostar
Biostar
A520 A520MH Letöltés
B550
B550MH Letöltés
B550GTA Letöltés
B550GTQ Letöltés
X570
X570GT Letöltés
X570GTA Letöltés
X570GT8 Letöltés
Gigabyte
Gigabyte
A520
A520M H Letöltés
A520M S2H Letöltés
A520M DS3H Letöltés
A520 Aorus Elite Letöltés
A520I AC Letöltés
B550
B550M H Letöltés
B550M S2H Letöltés
B550M DS3H Letöltés
B550M DS3H AC Letöltés
B550M Gaming Letöltés
B550M Aorus Pro Letöltés
B550M Aorus Pro-P Letöltés
B550M Aorus Elite Letöltés
B550 Gaming X Letöltés
B550 Gaming X V2 Letöltés
B550 Aorus Pro Letöltés
B550 Aorus Pro AC Letöltés
B550 Aorus Pro AX Letöltés
B550 Aorus Pro V2 Letöltés
B550I Aorus Pro AX Letöltés
B550 Aorus Elite Letöltés
B550 Aorus Elite V2 Letöltés
B550 Aorus Elite AX Letöltés
B550 Aorus Elite AX V2 Letöltés
B550 Aorus Master Letöltés
B550 Vision D Letöltés
X570
X570 UD Letöltés
X570 Aorus Pro Letöltés
X570 Aorus Pro Wifi Letöltés
X570 Aorus Elite Letöltés
X570 Aorus Elite Wifi Letöltés
X570 Aorus Ultra Letöltés
X570 Aorus Master Letöltés
X570 Aorus Extreme Letöltés
X570 I Aorus Pro Wifi Letöltés
X570 Gaming X Letöltés
MSI
MSI
A520
A520M Pro Letöltés
A520M-A Pro Letöltés
MAG A520M Vector Wifi Letöltés
B550
B550M Pro Letöltés
B550M-A Pro Letöltés
B550M Pro-VDH Letöltés
B550M Pro-VDH Wifi Letöltés
B550M Pro-DASH Letöltés
B550-A Pro Letöltés
MAG B550M Mortar Letöltés
MAG B550M Mortar Wifi Letöltés
MAG B550M Vector Wifi Letöltés
MAG B550M Tomahawk Letöltés
MAG B550M Bazooka Letöltés
MAG B550 Torpedo Letöltés
MAG B550 Gaming Plus Letöltés
MAG B550 Gaming Edge Wifi Letöltés
MAG B550I Gaming Edge Wifi Letöltés
MAG B550 Gaming Carbon Wifi Letöltés
MAG B550 Gaming Edge Max Wifi Letöltés
X570
X570-A PRO Letöltés
Prestige X570 Creation Letöltés
MAG X570 Tomahawk Wifi Letöltés
MEG X570 Ace Letöltés
MEG X570 Unify Letöltés
MEG X570 Godlike Letöltés
MPG X570 Gaming Plus Letöltés
MPG X570 Gaming Edge Wifi Letöltés
MPG X570 Gaming Pro Carbon Wifi Letöltés

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

blank

Stranger Things bögre - ABCDEF2990Kosárba

Peaky Blinders bögre - Birmingham2990Kosárba

Jurassic Park Bögre Mr.DNA (MUGVJP01)4990Kosárba

Stranger Things bögre - fehér3990Kosárba

Stranger Things kulcstartó - Stuck in the UpSide Down1490Kosárba

Stranger Things bögre - Friends dont lie2990Kosárba

Peaky Blinders Bögre (MUGVPB01)3990Kosárba

Jurassic Park hőváltós bögre 300ml3990Kosárba

The Boys bögre - Butcher2990Kosárba

Peaky Blinders bögre - By order of the Peaky Blinders2990Kosárba

Stranger Things bögre - fekete3990Kosárba

Peaky Blinders Flaska (HFLKPB01)5990Kosárba

Jurassic Park - Utazó bögre4990Kosárba

The Boys bögre - Homelander2990Kosárba

Jurassic Park Vizes Palack Kulacs Fém (WTRBJP01)7990Kosárba

The Boys bögre - Dont be a c*nt2990Kosárba

Jurassic Park dombornyomott bögre5490Kosárba

Peaky Blinders bögre - Thomas Shelby2990Kosárba

Stranger Things bögre - Upside Down4990Kosárba

The Boys bögre - F**k Supes2990Kosárba

Kiemelt ajánlatok

Tovább a shopba

Strong 4G LTE Router 300 (4GROUTER300)

25 990 Ft

Kosárba

25 990 Ft
blank

4G LTE Router 300 4G LTE Router 300 Ossza meg 4G LTE Internet kapcsolatát, bárhol bármely eszközével! Túlterhelt vagy lassú… tovább »

25 990 Ft

Kosárba

- 4G LTE internet kapcsolatát bárhol - Helyezze be a SIM kártyáját, és azonnal élvezheti az internet kapcsolatot, akár 150 Mbit/s sebességgel - 2db SIM kártya adapter (A SIM-kártya nincs benne) - Internet kapcsolat bármely Wi-Fi eszközével akár 300 Mbit/s sebességgel - 2db leszerelhető külső antenna a jobb 4G LTE teljesítményért - 4x Ethernet LAN port a vezetékes csatlakozáshoz az internetre

Strong 4G LTE Router 300M (4GROUTER300M)

22 990 Ft

Kosárba

22 990 Ft
blank

Strong 4G LTE Router 300M     Ossza meg 4G LTE Internet kapcsolatát, bárhol bármely eszközével! Túlterhelt vagy lassú internet… tovább »

22 990 Ft

Kosárba

- Ossza meg a 4G LTE internet kapcsolatát bárhol, bármelyik vezetékes vagy Wi-Fi eszközével - Rendkívül kompakt és elegáns kialakítás - Akár további beállítások nélkül is használhatja: Csak helyezze be a SIM kártyáját, és azonnal élvezheti az internet kapcsolatot, akár 150 Mbit/s sebességgel - Szolgáltató független termék, hogy mindig kihasználhassa a szolgáltatók legjobb ajánlatait. - 1x Nano-mikro SIM-kártya adapter bármilyen típusú SIM-kártyához - 1x Ethernet port bármilyen vezetékes eszköz internethez történő csatlakoztatásához - 2x levehető külső antenna SMA csatlakozókkal a jobb 4G LTE teljesítmény érdekében - Ossza meg az internet kapcsolatát bármely Wi-Fi eszközével akár 300 Mbit/s sebességgel

Kacsolódó cikkek

×
blank