A Riot Games-es alkalmazottak úgy tűnik, lélekben már nyaralnak, ugyanis eléggé félrecsúszott a legutóbbi VALORANT frissítés.

Mai reggel írtunk nektek arról, hogy a Riot Games cég szintű szabadságot jelentett be. Emiatt a pihenő miatt a League of Legends 10.17-es frissítése kisebb lesz és a további játékaik tartalmai is csúsznak néhány napot.

Abban viszont legalább bízhattunk, hogy a minőség rovására nem megy majd a pihi, ez azonban úgy tűnik, nem így van. A VALORANT legutóbbi frissítése totálisan szétesett, miután több hiba is felütötte a fejét.

Ascent búcsúzik

A hivatalos bejegyzés szerint Ascenten valamelyik fal hibás, ezért a pálya ideiglenesen kikerült a játékból. Ez volt a tweet hullám első felvonása, aztán a Riot olajat öntött a tűzre.

A játékosok is érezték, hogy valami nincs rendben a frissítéssel. Ettől függetlenül a VALORANT hivatalos oldala gondolkodás nélkül rá merte posztolni, hogy amúgy szabira mennek, szóval a várt frissítés 2 nappal később érkezik.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy senki nem fog figyelni a játékra és a következő héten elszabadul a pokol, egyszerűen csak korlátozottabbak lesznek az emberi erőforrások. Mindenesetre nem volt szerencsés időzítés pont most közölni.

Ha Ascent kivétele nem lett volna elég, nem sokkal később jött egy újabb bejegyzés, melyben további hibákról írnak a fejlesztők. Egy pálya után egy karakternek is harangoztak, Raze kikerült az aktív ügynökök közül. További technikai gond, hogy bizonyos AMD videokártyákon FPS gondok vannak.

Reméljük, hogy hamar a végére járnak, hogy mi okozott egy frissítésen belül ennyi problémát. Ha rendbe tették a játékot, mehetnek nyaralni a fejlesztő urak, Raze nélkül egy hét azonban megengedhetetlen!

Nektek melyik a kedvenc ügynökötök a VALORANT-ban?

https://www.facebook.com/groups/valoranthun/

×