Az Obsidian újabb sikert könyvelhet el a portfóliójába a legújabb játékuknak köszönhetően.

Az Obsidian rajongóit valósággal villámcsapásként érte a hír, amikor a fejlesztők tavaly bejelentették, hogy ezúttal nem egy RPG játékon dolgoznak. A minőségből szerencsére ezúton sem adtak le, ennek köszönhetően elképesztő sikeres lett a nemrég kiadott Grounded, ami a túlélős játékok műfaját ötvözik a Drágám, a kölykök összementek! című film alapkoncepciójával: miniatűr gyerekeket irányíthatunk majd egy kertben, ahol a legnagyobb ellenfeleink a különböző bogarak, na meg az, hogy mennyire megnehezíti a közlekedést, hogy még a legkisebb gomba is fölénk tornyosul.

Most pedig újabb sikerekről számoltak be a fejlesztők,

elárulták, hogy több, mint 1 millió játékost regisztráltak a játék indulását követő 48 órában.

 

Ebben persze a Microsoftnak is vastagon benne van a keze, ugyanis az Xbox Game Pass-ban is helyt kapott a Grounded, aminek köszönhetően még nagyobb érdeklődés övezte az Obsidian új ékességét.  Nem mellesleg jelen cikk írásának pillanatában a Grounded 8200 nézőt vonzott be a Twitch-en, amivel még a nemrég debütált Ghost of Tsushimát is sikerült felülmúlniuk.

Az Epic következő ingyenes játékát láttad már?

Ez lesz az Epic Games jövő heti ingyenes játéka

×