A The Outer Worlds fejlesztőstúdiója, az Obisidian bemutatta következő játékát: a Groundedban miniatűrre összement gyerekekkel kell túlélnünk.

Az Obsidian fejlesztőstúdiót egy hónapja felvásárolta a Microsoft, és most az éves XO19 konferencián bemutatták az új vezetőség alatti első játékukat, a Groundedot – számolt be róla a TweakTown. A rövid előzetes alapján már relatíve jó állapotban áll a játék, a megjelenés már jövő tavaszára várható.

 

A játékban a túlélős játékok műfaját ötvözik a Drágám, a kölykök összementek! című film alapkoncepciójával: miniatűr gyerekeket irányíthatunk majd egy kertben, ahol a legnagyobb ellenfeleink a különböző bogarak, na meg az, hogy mennyire megnehezíti a közlekedést, hogy még a legkisebb gomba is fölénk tornyosul.

Természetesen a filmet konkrétan nem említik, és nincs szó arról, hogy ez a film hivatalos adaptációja lenne, de az áthallás elég egyértelmű. „Már gondolkoztunk egy ideje azon, hogy túlélős játékot csináljunk, de csak a Deadfire utáni nyugisabb időszakban kezdtünk el aktívabban gondolkozni rajta. Itt jött fel az az eredeti ötlet, hogy mi lenne, ha a játékosok egy hangya méretére mennének össze” – nyilatkozta az Obsidian egyik senior fejlesztője, Roby Atadero.

A játék tehát a Minecraftból és a Rustból megismert összes hasonló túlélős elemet átültet majd ebbe a koncepcióba: építkezhetünk, fegyvereket, páncélokat gyárthatunk. Az is biztos, hogy több játékossal számolnak, hiszen össze is foghatunk, hogy közösen védjük meg a bázisunkat a vérszomjas rovaroktól.

A játék Xboxra biztosan érkezik majd 2020 tavaszán, PC portról vagy más konzolokról egyelőre nincs hír.

×