Tech/Tudomány

Az AMD Nagy Navi mégsem lesz olyan erős? – Maximum az árával tud majd villantani

Nemrég kaptunk friss hírt az AMD terveiről, amiben ott szerepelnek többek között az RDNA 2-es architektúrájú GPU modulok, amit korábban csak „Nagy Naviként” aposztrofáltak a korábbi RX 5700/XT kártyák után. A Coreteks legújabb jelentései szerint az AMD Ray Tracing képes kártyái mégsem lesznek olyan erősek, mint sokan várják, azaz nem fognak felérni a 2. generációs RTX-ek élbolyához.

Maximum RTX 2080 Ti szintre lehet számítani, jó esetben 15%-kal lehet erősebb az AMD csúcspéldánya.

A Sienna Cichlid fantázianéven futó csúcspéldányok általánosságban az RTX 2080 Ti-jal lesznek egy szinten. A legjobb esetben, azaz az AMD-s címek esetén ez akár 15%-os többletet is jelenthet, de nem ez lesz az általános.

Ezek alapján az AMD csúcskártyái maximum az Nvidia másodvonalával tudnak majd szembeszállni, azaz a zöldek továbbra is egy lépéssel a vörösek előtt fognak járni. Egyedül az árral tudnak majd machinálni a Coreteks szerint, ebben pedig mint tudjuk, nagyon ügyesek. Az Intel épp a legnehezebb napjait éli, ami részben az AMD remek árstratégiájának volt köszönhető. Az RDNA 2-es kártyák esetén pedig a Ray Tracing is ott fog figyelni, így pedig végre igazi árverseny alakulhat ki, amennyiben a gyártók is úgy akarják.

Kíváncsian várjuk az év végét, akkor ugyanis kiderül minden…

DV

Korábbi cikkek

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

9 óra telt el azóta...

Több milliárd, a Chrome inkognitó módjában gyűjtött adatot töröl a Google

Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…

10 óra telt el azóta...

Ezekkel a játékmódokkal startol a Warzone Season 3: itt a Rebirth Ranked

2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…

12 óra telt el azóta...

Sosem volt még ilyen olcsó hazánkban az RTX 4070 Super, de nem árt sietni

2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…

12 óra telt el azóta...

Tovább nehezítik a Counter-Strike 2 skin cseréket, rengeteget kell várni

2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…

12 óra telt el azóta...

Előbb érkezhet a PCIe 7.0, mint gondoltuk: ezért szólhat igazán nagyot

2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…

12 óra telt el azóta...