Rengeteg új infó derült ki az AMD legújabb üzleti jelentéséből. Egészen 2022-ig megvannak a videokártya tervek, de a procik terén is konkrét víziójuk van.

Nagy előnye az AMD-nek az Intellel szemben, hogy stabil és belátható ütemtervet tudtak megtervezni a közeljövőben tervezett hardvereikkel kapcsolatban. Ez azért is nagyon fontos, hogy továbbra is feltétel nélkül élvezhessék a befektetőik bizalmát, ezzel anyagi biztonságot teremtve a cégnek.

EPYC, Zen, Ryzen

A prezentáció egy korai szakaszában már meg is erősített minket az AMD CEO-ja, Dr Lisu Su, hogy a Zen 3 bizony még idén megérkezik. Ebbe beletartoznak az új Ryzen processzorok mellett az EPYC „Milan” tagjai is.

A Zen 3-ra épülő procik még idén befutnak.

A fentebbi képen további érdekesség, hogy a Zen 4-es processzorokat már 5nm-en tervezik gyártani. Ez azért is nagy eredmény, hiszen az Intel jelenleg még a 7nm-es gyártást sem tudta megkezdeni. Az 5nm-en gyártott EPYC processzorok a „Genoa” nevet viselik és 2021-ben érkezhetnek majd.

Gaming videokártyák

Természetesen a GPU-k terén is fejlődik a cég, az RDNA első generációja már a piacon van, a második pedig már bőven fejlesztés alatt áll. Az RDNA 2 jelentős hatékonyság emelkedést ígér, miközben ott lesz a funkciói között a Ray-tracing és a Variable Rate Shading is.

RDNA generációk 2019 és 2022 között.

Az RDNA 3 már feltételezhetően a Zen 4-hez hasonlóan 5nm-en kerül gyártásra, az RDNA 2 viszont még 7nm-es lesz.

Adat centereknek szánt termékek

Az ipari GPU-k terén is megvannak a tervei az AMD-nek. A most is elérhető GCN az első 7 nm-es ipari használatra tervezett GPU, melynek második generációja már a CDNA nevet viseli és még idén érkezik. 2020-ra már nem tervez semmi komolyat ezekkel a GPU sorozattal az AMD, jövőre azonban több szerepet kapnak majd és megjelenik a CDNA 2 is.

A prezentációban továbbá arról is szó esett, hogy az AMD elkezdte szállítani az új generációs konzolokhoz is a kellő hardvert. Az AMD reményei szerint így nem lesz késés a gyártásban.

Ti tervezitek, hogy a jövőben lecseréltek valamit a gépetekben? A Zen 3-ra épülő Ryzen procik már ott viríthatnak majd idén a fa alatt.

×