Fortnite

Tesztelés alatt az új Fortnite ciklus – Jövő héten érkezhet a v13.40

Minden nagyobb Fortnite frissítésciklus megjelenését nagy várakozás előzi meg. A régi motorosok még biztosan emlékeznek arra az időszakra, amikor minden héten komoly változások érkeztek a játékba. Új fegyverek, tárgyak, helyszínek és kozmetikai tárgyak váltották egymást, folyamatosan mozgásban volt a játék. Majd a fejlesztők kissé lelassultak, így már a heti karbantartás is luxusnak számít.

Viszont most új élet költözhet a játékba, ugyanis a jelek szerint hamarosan megérkezhet a v13.40-es frissítés a játékhoz. Mindez azért lehet kiemelkedően fontos, mert a szezon elején bejelentett autók még mindig valahol a színfalak mögött pihennek, holott már hetek óta használnunk kellene őket. A fejlesztők nem részletezték, hogy mi miatt csúszik az élesítésük, a szezon előrehaladta miatt viszont erősen kételkedünk abban, hogy tovább húzhatják az élesítésüket.

 

FireMonkey információi szerint a fejlesztők már gőzerővel tesztelik a következő ciklust, amit ezúttal már a Staging szerverre is feltoltak. Ez többnyire az utolsó mérföldkő az előtt, hogy az éles szervereken is megjelennek a különböző verziók. A v13.40 könnyen lehet, hogy a szezon legfontosabb frissítése, ugyanis ha sikerül minőségi tartalmakat szolgáltatnia az Epic-nek, új lendületet kaphat a Fortnite.

Mivel már régen volt olyan jó dolgunk, hogy pontosan meg tudtuk jósolni egy Fortnite frissítés érkezését, így tényleg csak tippelni tudunk, hogy legkorábban mikor érkezik a v13.40. Ha megpróbálja tartani magát az eddig megszokott rendszerhez az Epic, akkor kedd, vagy szerda magasságában futhat be az új ciklus.

Ezt olvastad már?

Cloud

Korábbi cikkek

Az Attack on Titan alkotója tíz év után először új mangát mutatott be

2024.04.04. - Kétségtelen, hogy az Attack on Titan az egyik legjelentősebb franchise a mangák és…

2 perc telt el azóta...

Élőben szurkolhatsz TheVR Janinak a Magyar Streamer Bajnokság döntőjén Budapesten

2024.04.04. - Aki figyelemmel kísérte az elmúlt hetekben a magyar streamereket, láthatta, hogy igen komoly…

2 óra telt el azóta...

Miért fontos, hogy a gamer szék ergonomikus kialakítású legyen?

Az elmúlt években a videojátékok és az e-sportok népszerűsége robbanásszerű növekedésnek indult, ezzel együtt megnőtt…

2 óra telt el azóta...

Jön a Mátrix 5. része, és ez nem biztos, hogy rossz hír

Gábor János 2024.04.04. - Annak ellenére is belevág a Warner Bros. egy ötödik Mátrix film…

3 óra telt el azóta...

Feltörték a PS Portalt, hogy fussanak a PSP játékok, de sosem fogjuk látni

2024.04.04. - Most már hivatalos: A PlayStation Portal, amit a Sony eredetileg a PlayStation 5-höz…

4 óra telt el azóta...

Botrány: halálos fenyegetések miatt fújták le a Nintendo bemutatóit

Gábor János 2024.04.04. - A japán rendőrség a jelentések szerint letartóztatott egy személyt, akit azzal…

5 óra telt el azóta...