Hamarosan jön a Deathmatch mód a Valorantba.

A napokban érkezett meg a Valorant 1.04-es frissítése, amiben többek között Viper kapott egy kisebb buffot. A változtatásokon túl viszont ezúttal is bekerült pár olyan kód a fájlok közé, amit egyelőre még nem aktiváltak a fejlesztők. Persze tudjuk, hogy mindez csupán idő kérdése, ennek megfelelően

már előre dörzsölhetjük a tenyerünket, ugyanis mint kiderült: érkezik a Deathmatch (DM) mód.

Az adatbányászok a fentebbi kódrészletben találták meg a Deathmatch-re utaló jeleket, többek között pedig bekerült a játékmódok közé is a DM, szóval feltehetőleg már nem kell sokat várnunk rá. Vélhetően ez is az Act II-vel fog érkezni, amikor is bemutatkozik majd az új ügynök.

Kell ez egyáltalán?

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy mégis mi értelme van ennek, ha gyakorolni akar az ember, akkor elmegy a gyakorlópályára vagy adott esetben Spike Rush-ozni. A probléma csupán azzal van, hogy amíg a gyakorlópályán a mozgó ellenfelek ellen nem igazán tudunk gyakorolni. Persze ott vannak a botok, de azért azt éles helyzetnek nem mondanám. A spike rush esetén pedig a legfőbb probléma, hogy nem választhatjuk ki a fegyverünket, így nem sokat ér, ha valaki mondjuk a Vandal skilljén szeretne faragni, de a Spike Rush-ban egy Spectrét nyom a kezébe a játék.

Mi már nagyon várjuk az új játékmódot, hiszen ezzel már sokkal könnyebb lesz a bemelegítés a ranked előtt.

Ezt láttad már?

A streamer kiment, beugrott helyette az anyuka és azonnal ellopta a show-t

 

Kiemelt ajánlat

ArenaRacer DARK DESERT

129 990 Ft

Kosárba

129 990 Ft

Az ArenaRacer Dark Desert gamer szék megnövelt magassággal, ülőfelülettel és teherbírással rendelkezik, így nincs olyan gamer, akit ne tudna kiszolgálni! Designja tekintve az elegancia és modern vonalvezetés tökéletes ötvözete,... tovább »

129 990 Ft

Kosárba

  • Hinta funkció
  • Állítható háttámla
  • Állítható ülésmagasság
  • Két memóriapárnával a csomagban
  • Deformálódás tűrő hideghab
  • Tartós hidraulikus emelő
  • Rozsdamentes acél alkatrészek
  • Max. 180 kg terhelésig

Bár nem egy hosszú videó, de kiválóan jellemzi a videojáték-karakterek mozgását. A paródia igen népszerű lett a Twitteren.

Gyászol a filmes és a videojátékos világ. Elhunyt az egyik legkiemelkedőbb zeneszerző, az olasz Ennio Morricone. Több nagy sikerű videojátékba is készített zenét.

Ben Yedder twitteren reagált az új TOTSSF lapjára, ez alapján pedig biztosra vehetjük, hogy pontosan tudja, mennyire nem szeretik a játékosok a FUT lapjait.

×