Ennyire szoros még talán sosem volt az LCK. Tavasszal három csapat is ugyan olyan statisztikával zárt, az egymás elleni eredmény döntötte el a végeredményt.

Rettenetesen szoros volt a koreai League of Legends bajnokság élmezőnye az alapszakaszban. Sajnos Dél-Koreában tábort vert februárban a koronavírus-járvány, így voltak olyan LCK fordulók, amiket el kellett halasztani. Szerencsére relatíve gyorsan sikerült megoldást találniuk a szervezőknek, s egy-két hét döcögés után online folytatódott a bajnokság.

A Griffin, ahhoz képest, hogy tavaly még a világbajnokságon szerepelt, az alapszakaszban látott teljesítménye csak az utolsó helyre volt elég. A legjobb négy viszont szoros csatát vívott, a KT Rolster, a DragonX, a T1, valamint a Gen.G is 10 összeszedett legalább 10 győzelmet. Utóbbi három ráadásul megegyező statisztikával, 14-4-es mutatóval zárt.

Az egymás elleni eredmények azonban a Gen.G-nek kedveztek, így Faker T1-ját és a sárkányokat is maguk mögé szorították. Ezzel pedig automatikusan helyet kaptak a rájátszás döntőjében.

Ha valamikor, akkor most igazán érdemes követni a koreai szcénát, idén ugyanis a mutatott formák alapján bármi megtörténhet. Akkor sem lennénk meglepve, ha az ötödik helyen végző Damwon Gaming lenne a Gen.G ellenfele a döntőben.

https://www.facebook.com/groups/lolhungary/

×