Gaming

Soros György 45 millió dollárral vásárolta be magát az Activision-Blizzardba

Úgy tűnik, Soros György a játékipart sem hagyja ki a látómezejéből, ugyanis jócskán bevásárolt az Activision-Blizzard részvényekből.

Egész pontosan 750 000 részvényt vásárolt 45 millió dollárért, ami 13,3 milliárd forintnak felel meg.

A milliárdos egyébként a legnagyobb ütemben növekvő vállalkozásokba szokott nagyobb összegeket fektetni, így nem teljesen értjük, hogy miért pont az Activision-Blizzardra esett a választása, hiszen az említett cég már szépen kinőtte magát az évek során. Persze könnyen lehet, hogy Soros olyan információk birtokában van, amelyekről mi még nem tudunk.

Az Activision-Blizzard egyébként nemrég adta ki a Call of Duty: Warzone-t, ami az első ingyenes Call of Duty cím. Könnyen lehet, hogy ennek köszönhetően szárnyalásba kezd majd a cég, elvégre így nőtte ki magát az Epic Games és a PUBG Corp. is.

Forrás

DV

Korábbi cikkek

Egy elfeledett 90-es évekbeli FPS shooter most komoly frissítést kap

2024.04.02. - Doom, Half-Life, Quake. A 90-es évek mozgalmas évtized volt az FPS játékok tekintetében,…

38 perc telt el azóta...

Így nézd meg, hogy a Windows 10 / 11 hány pontot ad a gépedre

2024.04.02. –A legtöbb PC felhasználó örömszerzés céljából állítja össze az éppen aktuális számítógépet. Az emberekben azonban…

1 óra telt el azóta...

Nagyobb eséllyel lesz beteg, aki kocsma, vagy étterem mellett lakik

2024.04.02. - Mind tudjuk, hogy mennyire fontos az egészséges étkezés. Fontos, hogy minden, az egészséges…

2 óra telt el azóta...

Horrorjátékok is búcsúznak az Xbox Game Pass kínálatából áprilisban

2024.04.02. - Miközben minden Xbox Game Pass előfizető nagyon várja már az érkező játékok bejelentését,…

2 óra telt el azóta...

Legrosszabbkor merül a kontroller? Az Xbox megoldhatja a problémát

Gábor János 2024.04.02. - Te is rendszeresen úgy jársz, hogy várod a nap végét, amikor…

3 óra telt el azóta...

Nem áprilisi tréfa volt a kacsákkal lövöldözős túlélőjáték, a Duckside

2024.04.02. - Nem is olyan rég még azért voltam megőrülve, mert kiderült, hogy tényleg készül…

4 óra telt el azóta...